Elkészült kupa második fordulós sorsolása

Szeptember elején már a vármegyei I. osztályú csapatok is pályára lépnek.

Kedden az MLSZ Csongrád-Csanád vármegyei igazgatóságon elkészítették a Nemes István Csongrád-Csanád vármegyei kupa második fordulós párosításait. A sorsolásban ezúttal Kun-Szabó Tibor, a Csengele elnöke működött közre.

A szeptember 3-án esedékes második fordulóban már a kiemelt csapatok, így a vármegyei I. osztályú gárdák is bekapcsolódnak. Közülük a Sándorfalva és a Tiszasziget rögtön egymás ellen kezdi majd a sorozatot, a Kiskundorozsma Mindszentre látogat. A Csongrádnak még várnia kell a pontos ellenfelére, hiszen az első fordulóból a Szegvár–Csanytelek mérkőzést augusztus 27-én rendezik meg, a találkozó győztesére pedig a Csongrád vár. Szomszédvári derbit rendeznek majd Forráskúton, ahová a Mórahalom érkezik.

A továbbjutás egy mérkőzésen dől el, minden párosításban az alacsonyabb osztályban szereplő gárda a pályaválasztó, amennyiben azonos osztálybeli csapatok találkoznak, akkor az előbb kisorsolt csapat játszhat otthon. Amennyiben döntetlent hozna a 90 perc, úgy az alacsonyabb osztályú gárda a továbbjutó, azonos ligában szereplő csapatok esetén pedig büntetők következnek.

Nemes István Csongrád-Csanád vármegyei kupa, 2. forduló (szeptember 3.)

Domaszék–Hódmezővásárhelyi TUS
Kiszombor–Öttömös
Mártély–St. Mihály
Tömörkény–Bordány
Ásotthalom–SZEOL SC-FK Szeged
Forráskút–Mórahalom
Üllés–Szentesi Kinizsi
Mindszent–Kiskundorozsma
Csengele–Makó
Sándorfalva–Tiszasziget
Apátfalva–Algyő
Pázsit SE–Kistelek
Nagymágocs–Balástya
Pusztamérges–Röszke
Szegvár-Csanytelek győztese–Csongrád
Deszk–UTC