Elkezdi a szezont a St. Mihály

Kettős célja van az NB I.-be visszatérő csapatnak.

Pénteken 18 órától a Ferencváros vendégeként kezdi meg a női labdarúgó NB I. 2022-23-as szezonját a KÉSZ-St. Mihály Szeged csapata: az NB II. Keleti csoportját magabiztosan megnyerő együttes segít a bajnoki címvédőnek azzal, hogy egy nappal korábban játsszák le a meccset, hiszen a zöld-fehérekre csütörtökön Bajnokok Ligája-selejtező vár a skót Glasgow Rangers ellen.

A St. Mihály akadémiai státusszal is bír, ez pedig a szegedi fiatalok beépítése szempontjából is fontos, hiszen így a helyi tehetségek az élvonalban kaphatnak bizonyítási lehetőséget. A fiatal tehetségek beépítése mellett a biztos bentmaradás a St. Mihály célja: ehhez egyébként legalább a 10. helyet kell elérnie, hiszen az új, 12 csapatos lebonyolítás értelmében az utolsó két csapat búcsúzik az NB I.-től. A 22 fordulót követően az első négy csapat játszik majd helyosztót, a többiek számára pedig véget ér az idény.

Az NB I.-es meccseket a Szent Gellért Fórumban játssza majd a csapat, ám a stadion gyepének felújítása miatt a hazai debütálásra október 1-ig várni kell, ekkor a Haladással játszanak majd a lányok. Addig azonban hat kőkemény, idegenbeli meccs vár rájuk, az FTC mellett az MTK-val és a Puskás Akadémiával találkoznak a szegediek.

– Bárhol sikerül pontot szereznünk, vagy nyernünk, az óriási bravúr lesz – tért ki a kemény idénykezdetre Major László, a St. Mihály vezetőedzője, majd így folytatta:

– Két fő célunk van, a legfontosabb, hogy a csapat bennmaradjon az NB I.-ben, ekkor tudunk az akadémiáról játékosokat beépíteni. Minden csapat ellen bátor játékot szeretnénk nyújtani, a lányoknak is azt szoktam mondani: soha ne adják fel! Úgy gondolom, sikerült erősíteni, bár a tavalyi csapatunk kiemelkedett az NB II.-ből, az élvonal nagyon más szint. Jól sikerült a felkészülésünk, a lányok vevők a melóra. Nagyon bízom benne, hogy pénteken is bátran játszunk majd az FTC ellen, ha nem is nyerünk, de a hozzáállásunk jó lesz, akkor sincs semmi probléma – nyilatkozta a PizzaMonsterben megtartott idénnyitó sajtótájékoztatón Major László.

A klub bemutatta az új idényre szóló mezeit is, amelyben Szeged tradícionális színei is visszaköszönnek, hiszen kék-fekete szerelésben is láthatjuk majd a lányokat.

A támogatók közül a Divian Mega Kft. marketing vezetője, Lajos Péter elmondta, fontosnak tartották, hogy egy szegedi sportegyesületet támogathassanak, hiszen fontos a lokális gondolkodás. A KÉSZ Csoport marketing és vállalatkommunikációs igazgatója, Metykó Tibor kitért rá, több évre nyúlik vissza a klub és a KÉSZ csoport együttműködése. Építőipari nagyvállalatként fenntarthatósági programot indítottak, ennek részeként a hölgyek felé szeretnének nyitni, hogy minél többen megismerjék az építőipar azt a részét, amelyekben a hölgyek is szerepet vállalnak.

Ami a csapat keretbeli változásait illeti, a szerb válogatott támadó, Milana Knezevics Topolyáról érkezett a csapathoz, a belső védő Csizi Fanni az Astrától, míg a román utánpótlás-válogatott Vincze Noémi a Kolozsvártól érkezett az NB I. újoncához. Egyaránt a Haladástól érkezett Csapó Zsófia és Juhász Enikő, utóbbi játékos a szegedi klub nevelése, egyéves kitérőt követően tér vissza a csapathoz. Futaki Fruzsina a Puskás Akadémiától, míg Balázs Bettina a Magyarkanizsától csatlakozott a csapathoz, és folyamatban van egy U19-es válogatott játékos leigazolása is.

Pénteken 18 órától tehát jöhet a debütálás az FTC otthonában.