Kisebb meglepetésre 1-1-es döntetlent játszott Földeákon a megyei II. osztály éllovasa, a Deszki SC. A meccset követően a listavezető edzője a csapat Facebook-oldalának nyilatkozott.
– Maximálisan büszke vagyok a csapatomra. Sajnos mindig vannak olyan mérkőzések egy bajnokság során, amikor elmondható, hogy nem a mi napunk volt. A döntetlent lehetne sok mindenre fogni: a sok hiányzóra, a kritikán aluli pályára,… de nem teszem. Ez egy ilyen nap volt, gratulálunk a hazai csapat pontszerzéséhez, mi továbbra is vezetjük a bajnokságot, próbáljuk ott is befejezni a végén. Ami mellett viszont nagyon nem tudunk már elmenni szó nélkül játékosaim és én sem: van olyan szurkolónk, aki most is elutazott, nem sajnálta pénzét idejét. Várnánk Tőle ilyenkor biztatást, PÁR JÓ SZÓT, de az elmúlt hetek, hónapok alatt csak a szidalmakat kapjuk. Mi a szidalmak ellenére is továbbra is szívesen vesszünk látogatását a mérkőzéseken. Olyan szerencsés a Deszki SC, hogy nem csak törzs szurkolója, hanem masszív ellendrukkere is van, így mindig igazi rangadó hangulatban tudunk játszani – mondta Papp Endre.
A Deszk öt ponttal vezeti a bajnokságot, legközelebb pedig rangadót vív, hiszen a negyedik helyen álló FK 1899 Szegedet fogadja.
Aktuális tabella
Tovább a teljes tabella megtekintéséhez
2020/2021 - Megyei II. osztály
| # | Csapat neve | Pont |
|---|---|---|
| 1. | Deszk SC | 65 |
| 2. | MAKÓ FC II | 55 |
| 3. | SÁNDORFALVA SK | 50 |
| 4. | KSE BALÁSTYA | 48 |
| 5. | Tömörkény KSE | 47 |
| 6. | FK 1899 SZEGED | 46 |
| 7. | MÁRTÉLY SK | 44 |
| 8. | St. Mihály FC | 43 |
| 9. | Csanytelek SC | 34 |
| 10. | MINDSZENTI SC SE | 33 |
| 11. | CSENGELE KSE | 27 |
| 12. | ZÁKÁNYSZÉK KSK | 21 |
| 13. | ÜLLÉSI ISE | 20 |
| 14. | FÖLDEÁK TC | 12 |
| 15. | NAGYMÁGOCS SE | 0 |




