A második tavaszi forduló következik az NB III. Dél-keleti csoportjában: a három Csongrád-Csanád vármegyei csapat nyeretlenül hozta le a nyitófordulót, így a vasárnapi játéknapon egyaránt az első idei győzelméért léphet pályára.
Ebben talán legnehezebb dolga a Szeged-Csanád Grosics Akadémia II.-nek lesz, amely a bajnoki címért küzdő ESMTK vendége lesz. A szegediek legutóbb fontos mérkőzést veszítettek el a BKV Előrével szemben, így lépéshátrányba kerültek a bennmaradásért vívott harcban: ebben a csatában pedig minden ilyen bravúrpont kiemelt jelentőséggel bírhat.
Közvetlen rivális ellen mutatkozik be hazai környezetben a Hódmezővásárhelyi FC, amely a tabellán éppen mögötte álló Dabas ellen játszik először hazai környezetben a 2026-os esztendőben. A Dabasnál nagy változások voltak a télen, viszont a legutóbbi hat mérkőzésén nyeretlen maradt, a HFC egy vasárnapi sikerrel közelíthetne a top hat felé.
Az éppen a vonal felett lévő Békéscsaba II. vendége lesz az SZVSE, azaz a Vasutasok a martfűi döntetlent követően ismét egy olyan csapattal találkoznak, amely a bennmaradásért küzd. A csabaiak főképp idegenben szerezték pontjaikat, ettől függetlenül hazai környezetben is szükségük lehet minden egységre tagságuk meghosszabbítása érdekében.
NB III., Dél-keleti csoport, 19. forduló
Március 8., vasárnap, 13.00
Békéscsaba II.–SZVSE
14.00
ESMTK–Szeged-Csanád Grosics Akadémia II.
Hódmezővásárhelyi FC–Meton-FC Dabas
Aktuális tabella
Tovább a teljes tabella megtekintéséhez
2020/2021 - NB III
| # | Csapat neve | Pont |
|---|---|---|
| 1. | IVÁNCSA KSE | 84 |
| 2. | KECSKEMÉTI TE | 80 |
| 3. | BUDAPEST HONVÉD-MFA II. | 73 |
| 4. | FC DABAS | 71 |
| 5. | FERENCVÁROSI TC II. | 70 |
| 6. | ESMTK | 57 |
| 7. | HR-RENT KOZÁRMISLENY | 57 |
| 8. | MONOR | 56 |
| 9. | DABAS-GYÓN FC | 55 |
| 10. | PAKSI FC II. | 52 |
| 11. | ÚJPEST FC II. | 51 |
| 12. | RÁKOSMENTE FC | 48 |
| 13. | DUNAÚJVÁROS | 47 |
| 14. | SZEKSZÁRDI UFC | 47 |
| 15. | VÁC FC | 47 |
| 16. | HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI FC | 46 |
| 17. | KÖRÖSLADÁNYI MSK | 40 |
| 18. | TAKSONY SE | 32 |
| 19. | SZEGEDI VSE | 24 |
| 20. | MAJOSI SE | 14 |




