A Puskás Akadémia elleni idegenbeli vereséget követően a nyáron megerősödött Budapest Honvédot fogadta szezonbeli első hazai meccsén a KÉSZ-St. Mihály Szeged.
Lüktető iramban kezdődött a meccs, mindkét kapu előtt adódtak lehetőségek. A szegedi szögletek nem hoztak eredményt, és aktívabb is volt ellenfelénél a Tisza-parti csapat, viszont a félidő végén kényszerűségből le kellett cserélnie U19-es válogatott támadóját, Szabó Dórát.
Bár többet ígért az első félidő, a szünet után jobban kezdett a Honvéd, és tíz perc után előnybe került: egy eladott kapuskirúgást követően Vachter csapott le egy lecsorgóra, majd 15 méterről beívelte a szegedi kapuba a labdát. Megvoltak a St. Mihály lehetőségei az egalizálásra, a legnagyobb Popovic előtt, azonban az ötösről a kapu mellé lőtt nagy helyzetben.
A vége előtt pár perccel a kispestiek lezárták a meccset, egy kontrára a korábbi gólkirálynő, Vachter érkezett középen, és szerezte meg második gólját. A St. Mihálynak nem jött össze a pontszerzés, a harmadik fordulóban a DVTK vendégei lesznek a lányo.
KÉSZ-St. Mihály-Szeged – Budapest Honvéd FC 0-2 (0-0)
Szeged, Szent Gellért Fórum, 100 néző, vezette: Medve Dóra (Dévai Vanessza, Trapp Enikő).
Szent Mihály: Krstovic – Juhász E., Ónodi, Sajti, Komlós – Szőke, Djurdjevac (Simonovic, 84.) – Szabó D. (Nagy L., 45.), Török L., Horváth A. (Barna, 65.) – Popovic. Vezetőedző: Major László.
Honvéd: Krizsan – Csáki, Koszo, Bokor (Sain, 59.), Vas, Simon, Krisztin, Végh (Horváthová, a szünetben.), Szalay (Földvári, a szünetben.), Vachter (Johnson, 88.), Cakovic (Szilvási, 75.). Vezetőedző. Dörnyei Balázs.
Gólszerzők: Vacther F. (55., 86.).
(Fotó: Gémes Sándor)




