Az első hat hely valamelyike volt a cél a klubnál a szezon előtt – ugyanakkor Vásárhelyen mostanra bíznak abban, hogy jövő nyáron bajnokcsapatot ünnepelhetnek.
– Összességében a várakozásnak megfelelő volt az őszi szereplés, sőt, talán egy kicsit túl is teljesítettük az elvárásokat. Az újpesti döntetlen miatt keserű a szánk íze, de csalódottak nem lehetünk, a második hely nagyszerű alap a tavaszi folytatásra – mondta Horváth Zoltán, a HFC klubelnöke a Rádió 7 Közös nevező című műsorában. Hozzátette, az Iváncsa elleni rangadón mutatott hangulatra 10-15 éve nem volt példa Vásárhelyen.
Az egyesület vezetője elmondta, tizenhat döntő vár rájuk az idény második felében, és úgy látja, 2023 tavaszán mindenki a HFC-t szeretné majd legyőzni az NB III. Közép csoportjában, így elsősorban az lesz a kérdés, fejben el tudják-e viselni ezt a nyomást.
– Én is úgy gondolom, mindenki ránk vadászik majd tavasszal. Ahhoz, hogy ezt el tudjuk viselni, nagyon fontos lesz, hogy az öthetes felkészülés során egyénileg erőssé tegyük a játékosokat, s összerakjuk az együttes játékát. Ez a kulcs, egyénileg erősnek, csapatként szervezettnek kell lennünk a hátralévő mérkőzéseken – összegzett Antal Krisztián, a csapat vezetőedzője.
Ami a kerettagokat illeti, december 18-át követően állnak újra munkába a játékosok, amikor egyéni edzésterv szerint készülnek. A közös tréningek január 4-én kezdődnek, három nappal később jön az első edzőmeccs a Soroksár ellen. Hárman biztosan nem lesznek tagjai a csapatnak a folytatásban, Kenderesi Dávid, Antman Joshua és Erdhardt Dominik eligazol a csapattól.
(Fotó: HFC, Fejes Loretta)
Aktuális tabella
Tovább a teljes tabella megtekintéséhez
2020/2021 - NB III
| # | Csapat neve | Pont |
|---|---|---|
| 1. | IVÁNCSA KSE | 84 |
| 2. | KECSKEMÉTI TE | 80 |
| 3. | BUDAPEST HONVÉD-MFA II. | 73 |
| 4. | FC DABAS | 71 |
| 5. | FERENCVÁROSI TC II. | 70 |
| 6. | ESMTK | 57 |
| 7. | HR-RENT KOZÁRMISLENY | 57 |
| 8. | MONOR | 56 |
| 9. | DABAS-GYÓN FC | 55 |
| 10. | PAKSI FC II. | 52 |
| 11. | ÚJPEST FC II. | 51 |
| 12. | RÁKOSMENTE FC | 48 |
| 13. | DUNAÚJVÁROS | 47 |
| 14. | SZEKSZÁRDI UFC | 47 |
| 15. | VÁC FC | 47 |
| 16. | HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI FC | 46 |
| 17. | KÖRÖSLADÁNYI MSK | 40 |
| 18. | TAKSONY SE | 32 |
| 19. | SZEGEDI VSE | 24 |
| 20. | MAJOSI SE | 14 |




