NB III tabella megtekintése

Ezt várják az edzők a megyei derbitől

SZEOL-Makó rangadó vasárnap a SZVSE-stadionban.Remek rajtot vett a SZEOL SC az NB III Közép csoportjában, hiszen a kék-feketék mindkét eddigi mérkőzésüket kapott gól nélkül nyerték – vasárnap pedig a szezon első megyei derbije következik számukra. – Másodlagos, hogy kapott gól nélkül vagy azzal nyerünk-e. Ez a kezdés akkor ér valamit, ha hazai pályán rá tudnánk tenni újabb három pontot, de egy megyei rangadóról van szó, így kettőzött erővel készülünk. Abszolút nem csap be bennünket az a tény, hogy májusban 5-1-re tudtunk ott nyerni, ez egy teljesen új összetételű Makó. Láttam mindkét idei bajnokijukat, egy masszív csapatról van szó, egy hete pedig megszakítottak egy hosszú sorozatot, hiszen az Iváncsa régóta veretlen volt. Remélem, a mi sorozatunkat, ami jelen pillanatban hat darab győztes bajnokiból áll, ez nem szakad meg. Minden csapat ellen máshogy kell készülnünk. Mindkét csapat ismeri egymást, csalódott lennék, ha nem szereznénk meg a három pontot, de nem gondolom azt, hogy egyértelmű esélyesei lennénk a mérkőzésnek – fogalmazott a SZEOL Facebook-oldalán Siha Zsolt, a gárda edzője.A szegedi keret tagjai közül Szabó Attila bajlódik sérüléssel, Papp Ádám hosszú kihagyás után a héten elkezdte a tréningeket, Beretka Péter viszont újra bevethető.Nagy győzelmet aratott a Makó az előző fordulóban, a Maros-parti együttesre a harmadik komoly kihívás jön, hiszen a Szeged-GA és az Iváncsa után ezúttal a SZEOL vendégeként lép pályára.- Természetesen jót tett a múlt heti győzelem, és most is a pontszerzés reményében érkezünk a SZVSE-stadionba. Fontos lesz, hogy jól zárjuk a területeket, és ne aludjunk úgy bele a meccsbe, mint az Iváncsa ellen az elején. A pályát és az ellenfelet is ismerjük: tudjuk, hogy mire számíthatunk vasárnap, de mindenképp figyelnünk kell a kontrákra és a pontrúgásokra, hiszen ellenfelünk több gólt is szerzett ebből,de nekünk is vannak magas játékosaink – fogalmazott Magyar György, a Makó edzője, aki hozzátette: úgy érzi, kevesebb teher lesz csapatán a vasárnapi mérkőzésen, amelyen nem számíthat Juhász Jónásra, akinek eltiltásából még két mérkőzés van hátra – és szintén nem lesz már ott Bánóczki Dániel, aki a több játéklehetőség reményében a Tiszaszigethez szerződött. Bevethető lesz viszont a nyáron megszerzett Tamaskó Ádám, a Szeged-Grosics Akadémiától megszerzett játékos a megyei rangadón debütálhat új csapatában.A vasárnap 17 órakor kezdődő mérkőzésre 600 forint a belépő a SZVSE-stadionban, a csfoci.hu élő szöveges közvetítéssel jelentkezik a találkozóról!

Fotó forrása: delmagyar.hu

Aktuális tabella

Tovább a teljes tabella megtekintéséhez

2020/2021 - NB III

#Csapat nevePont
1.IVÁNCSA KSE84
2.KECSKEMÉTI TE80
3.BUDAPEST HONVÉD-MFA II.73
4.FC DABAS71
5.FERENCVÁROSI TC II.70
6.ESMTK57
7.HR-RENT KOZÁRMISLENY57
8.MONOR56
9.DABAS-GYÓN FC55
10.PAKSI FC II.52
11.ÚJPEST FC II.51
12.RÁKOSMENTE FC48
13.DUNAÚJVÁROS47
14.SZEKSZÁRDI UFC47
15.VÁC FC47
16.HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI FC46
17.KÖRÖSLADÁNYI MSK40
18.TAKSONY SE32
19.SZEGEDI VSE24
20.MAJOSI SE14