Hiába nyomott és dominált szinte a teljes meccsen a Szeged-Grosics Akadémia, csupán a Szentlőrinc szerzett gólt – mindez azt jelenti, hogy a két csapat között négy pontra nőtt a távolság, és a listavezető Szentlőrinc tíz meccset nyert zsinórban.
NB III Közép csoport, 12. forduló
Szeged-Grosics Akadémia – Szentlőrinc SE 0-1 (0-1)
Gyula, Grosics Akadémia, vezeti: Nazsa Tamás (Tőkés Róbert, Kövér Tamás)
Szeged-GA: Alekszics – Achim, Farkas M., Tóth G., Pászka, Oláh G., Germán, Cigan, Moga, Erdei, Máté. Csere: Szántai, Hegedűs, Coroian, Zabari, Manga, Molnár J., Povázsai. Edző: Popovits Pál.
Szentlőrinc: Pacéka – Nagy R., Bodó, Hampuk, Bata, Fenyvesi, Keresztes, Sili, Tihanyi, Harsányi, Hleba. Csere: Pálfi, Fonyódi, Vajda, Kisari, Temesvári. Edző: Turi Zsolt.
Gól: Hampuk (24.).
A SZEOL ugyan jól kezdett, és Ondrejó szögletét Rácz vágta a léc alá, így hamar meg is szerezték a vezetést a szegediek, viszont nem sikerült meglőni a másodikat – sőt, mindössze pár percet volt előnyben a kék-fekete együttes, mert Rácz kezezése után Wittrédi rúghatott büntetőt, az élvonalbeli rutinnal is bíró középpályás pedig nem hibázott. A második félidő kiegyenlített játékot hozott, majd egy kontrát fejezett be a Misleny, amivel eldöntötte a meccset: a SZEOL ugyan mindent megtett a hajrában, de az egy gól kevésnek bizonyult a pontszerzéshez.
Kozármisleny FC – SZEOL SC 2-1 (1-1)
Kozármisleny, vezeti: Káprály Mihály (Pápai Zoltán, Pipicz Norbert).
Kozármisleny:Molnár P. – Rácz Á., Nicsenko, Wittrédi, Márkvárt, Beke, Kiss M., Kocsis, Racskó, Tóth M., Turi. Csere: Ipacs, Grabarics, Tóth M., Kovács K., Sarfenstein, Lantos. Edző: Németh Zsolt.
SZEOL SC: Leindler – Gajág, Rácz, Gál, Grünvald, Ondrejó, Lévai, Tomisics, Kozics, Horváth P., Péter. Csere: Prokop, Pócs, Beretka, Bozóki, Forró. Edző: Siha Zsolt.
Gól: Wittrédi (18., 11-esből), Tóth M. (71.) ill. Rácz L. (15.)
A HFC egy véleményes tizenegyessel került hátrányba, majd Geigernek remek lövésének köszönhetően sikerült egyenlítenie – viszont rögtön ezt követően Májer újra előnyhöz juttatta a kispesti fakót. Komáromi kiállítása után nem sok esélye volt a pontszerzésre a Vásárhelynek, ez végül nem is jött össze, továbbra is nyeretlen a HFC.
Hódmezővásárhelyi FC – Budapest Honvéd-MFA II. 1-3 (0-0)
Hódmezővásárhely, vezette: Katona Balázs (Molnár Alex, Marozsi Gábor Bence).
HFC: Krnács – Jankelic, Szabó Cs., Komáromi, Mezei, Katona, Vass A., Koncz A., Geiger, Hrabovszki, Kecskeméti. Csere: Varga G., Tóth J., Szabó M., Darida, Győrfi, Bódai. Edző: Szűcs Róbert.
Honvéd II.: Berla – Abdulla Musa, Temesvári, Király Á., Király O., Szendrei, Darabont, Májer, Barta, Bence, Csaba. Csere: Tomori, Kalmár, Fogarassy, Simó, Szabó D., Nagy B., Novák. Edző: Pisont István.
Gól: Geiger (78.) ill. Májer (58., 11-esből, 80.), Szendrei (92.)
Kiállítva: Komáromi (84.)
Közel állt a bravúrhoz a Makó, amely 3-1-re is vezetett, és akár több gólt is szerezhetett volna, de kihagyta ziccereit: mindez pedig a végén okozott igazi bosszúságot, hiszen a Kecskemét előbb Farkas megpattanó szabadrúgásával szépített, majd hat perccel a vége előtt egy beadás után Takács ki is egyenlített – az egy pontot lehet, hogy aláírták volna a meccs előtt a makóiak, így viszont csalódást jelenthet a döntetlen.
Kecskeméti TE – Makói FC 3-3 (1-1)
Kecskemét, Széktói stadion, vezette: Kovács Tamás (Varga Gábor, Nagy Márk).
Kecskemét: Ladányi – Bagó, Farkas I., Nádudvari, Vladul, Urbán, Selyem, Zámbó, Szabó D., Markó, Zámbori. Csere: Kovács D., Nemesvári, Kitl, Takács, Maczelka, Tóth R., Rozsi. Edző: Szabó István.
Makó: Weszelovszky – Grecsó, Lászik, Zsoldos, Tamaskó, Lipták, Varga R., Babolek, Busa, Gémes, Széll. Csere: Garamvölgyi, Podonyi, Hatvani, Vajna, Szilágyi, Mezei, Bány. Játékos-edző: Magyar György:
Gól: Vladul (28.), Farkas (77.), Takács (84.) ill. Busa (27., 75.), Széll (58.)
Fotó forrása: oldalvonal.hu
Aktuális tabella
Tovább a teljes tabella megtekintéséhez
2020/2021 - NB III
| # | Csapat neve | Pont |
|---|---|---|
| 1. | IVÁNCSA KSE | 84 |
| 2. | KECSKEMÉTI TE | 80 |
| 3. | BUDAPEST HONVÉD-MFA II. | 73 |
| 4. | FC DABAS | 71 |
| 5. | FERENCVÁROSI TC II. | 70 |
| 6. | ESMTK | 57 |
| 7. | HR-RENT KOZÁRMISLENY | 57 |
| 8. | MONOR | 56 |
| 9. | DABAS-GYÓN FC | 55 |
| 10. | PAKSI FC II. | 52 |
| 11. | ÚJPEST FC II. | 51 |
| 12. | RÁKOSMENTE FC | 48 |
| 13. | DUNAÚJVÁROS | 47 |
| 14. | SZEKSZÁRDI UFC | 47 |
| 15. | VÁC FC | 47 |
| 16. | HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI FC | 46 |
| 17. | KÖRÖSLADÁNYI MSK | 40 |
| 18. | TAKSONY SE | 32 |
| 19. | SZEGEDI VSE | 24 |
| 20. | MAJOSI SE | 14 |




