NB III tabella megtekintése

Feljövőben lévő ellenfelek az NB III.-ban

Itthon a Makó, utazik a HFC.

A 17. fordulóval folytatódik az NB III. Közép csoport szezonja, a Makóra egy hazai meccs vár, míg a Hódmezővásárhelyi FC az élbolyban található Monor vendége lesz.

Vasárnap 13 órától az ESMTK-t fogadja a Makó FC: a hagymavárosiak a legutóbbi hétvégén megtörték négy meccs óta tartó nyeretlen szériájukat, miután nyerni tudtak az FTC II. otthonában. Ahhoz, hogy tartsák a lépést a Dunaújvárossal be kell húzniuk a pesterzsébetiek elleni meccset is: igaz, az ESMTK is pozitív töltettel érkezik a Maros-partjára, hiszen három elveszített meccs után legutóbb legyőzték a Balassagyarmatot.

Négymeccses győzelmi szériában van a HFC ellenfele, a Monor pedig odahaza is igen imponáló mérleggel bír, hiszen nyolc hazai meccséből hatot is megnyert, és csak egyszer kapott ki. A formára a HFC-nek sem lehet panasza, hiszen legutóbbi három mérkőzéséről egyaránt győztesen vonulhatott le Koncz Zsolt csapata, így kiegyenlítette mérlegét, nyolc győzelem és nyolc vereség áll a vásárhelyiek neve mellett. Ahhoz, hogy végleg megtapadjon a középmezőny elején a kék-sárga csapat, kellene a monorihoz hasonló bravúr is.

A vasárnap 13 órakor kezdődő Makó–ESMTK és Monor–HFC mérkőzésekről eredménykövetővel jelentkezünk!

Aktuális tabella

Tovább a teljes tabella megtekintéséhez

2020/2021 - NB III

#Csapat nevePont
1.IVÁNCSA KSE84
2.KECSKEMÉTI TE80
3.BUDAPEST HONVÉD-MFA II.73
4.FC DABAS71
5.FERENCVÁROSI TC II.70
6.ESMTK57
7.HR-RENT KOZÁRMISLENY57
8.MONOR56
9.DABAS-GYÓN FC55
10.PAKSI FC II.52
11.ÚJPEST FC II.51
12.RÁKOSMENTE FC48
13.DUNAÚJVÁROS47
14.SZEKSZÁRDI UFC47
15.VÁC FC47
16.HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI FC46
17.KÖRÖSLADÁNYI MSK40
18.TAKSONY SE32
19.SZEGEDI VSE24
20.MAJOSI SE14