NB III tabella megtekintése

Felteheti az i-re a pontot a Makó

Két győzelmet aratott első két tavaszi mérkőzésén a Makói FC, így a hagymavárosiak előtt megnyíltak a bennmaradást jelentő kapuk: ehhez azonban az olyan meccseket meg kell nyerniük, mint a szombati, Szekszárd elleni találkozó.

Eddig hibátlan a Makói FC tavasza, a Maros-partiak előbb Szentlőrincről hozták el a három pontot, majd szerdán a megyei rangadón is legyőzték a Hódmezővásárhelyi FC-t, ezzel 15 ponttal állnak a harmadosztály Közép-csoportjának tizenharmadik helyén. Mindezzel együtt lőtávolba került a tizenegyedik, már biztos bennmaradó helyen álló Kozármisleny is, amely csak három pontra áll a makóiaktól – mi több, a szombati ellenfél, a tizedik Szekszárd pedig csak hatra: mindebből látszik, mennyire fontos meccs vár Bánóczki Dánielékre szombaton.

– Fel kell tennünk az i-re a pontot, nagyon fontos meccs vár ránk a Szekszárd ellen. Kérdés, hogy mi fog majd érvényesülni, fent tudjuk-e tartani a koncentrációnkat, hiszen mi egy hét alatt a harmadik meccsünket fogjuk játszani, míg ellenfelünk múlt heti mérkőzése elmaradt. Ugyanakkor bízom abban, hogy a lendület tovább fog vinni bennünket – fogalmazott a Makó edzője, Méhes Tibor, aki a szombati hazai meccsen az ötödik sárga lapját begyűjtő Tóth Imrére biztosan nem számíthat, mellette pedig Lipták Ákos játéka kérdéses.

A Maros-partiak trénere hozzátette, a két győzelmet követően igyekeznek a realitások talaján maradni, mert akár a HFC is nyerhetett volna szerdán, de ahogy megjegyezte, a közmondások általában igazságokon alapulnak, már pedig úgy véli, ők többet tettek a győzelemért szerdán. – E mellett volt egy kiváló egyéni teljesítményünk is Molnár Jánosnak köszönhetően, és ne felejtsük el, mind a két középső védőnk gólt is rúgott. Magyar játékosokról és magyar emberekről van szó, de figyelek arra, hogy ne legyünk elbizakodottak, nem szabad azt hinnünk, hogy a bab is hús. A nemzeti ünnepen is edzettünk, azt mondtam a fiúknak, innentől kezdve még többet kell tenniük, és nem adnak semmit sem ingyen. Ezzel a két győzelemmel felhívták magukra a figyelmet, bebizonyították, hogy ez a Makó már nem az őszi Makó, és erre biztosan felfigyelt a többi csapat is. Úgy vélem, a három meccs közül a Szekszárd elleni lesz a legnehezebb, egy szervezett, jó csapatról van szó, amelynek Fejes Péter személyében kiváló centere is van, ráadásul a magassági, fizikális fölénnyel is várhatóan bírni fognak velünk szemben. Ugyanakkor a HFC ellen is ezt vártuk, de sikerült győznünk – fejtette ki Méhes Tibor.

Fotó forrása: szinvilag.eu

Aktuális tabella

Tovább a teljes tabella megtekintéséhez

2020/2021 - NB III

#Csapat nevePont
1.IVÁNCSA KSE84
2.KECSKEMÉTI TE80
3.BUDAPEST HONVÉD-MFA II.73
4.FC DABAS71
5.FERENCVÁROSI TC II.70
6.ESMTK57
7.HR-RENT KOZÁRMISLENY57
8.MONOR56
9.DABAS-GYÓN FC55
10.PAKSI FC II.52
11.ÚJPEST FC II.51
12.RÁKOSMENTE FC48
13.DUNAÚJVÁROS47
14.SZEKSZÁRDI UFC47
15.VÁC FC47
16.HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI FC46
17.KÖRÖSLADÁNYI MSK40
18.TAKSONY SE32
19.SZEGEDI VSE24
20.MAJOSI SE14