Öt új játékos is csatlakozott a megyehármas Földeákhoz: a csapat sikerrel vette a magyar kupa selejtezőjének első fordulóját, és mint arról tegnap beszámoltunk, megtörtént a következő kör sorsolása is, ahol a földeákiak majd a megyekettes St. Mihályt fogadják.
A csapatnál folytatja a 25 éves Körtvélyesi Ádám, aki a Hajdú-Bihar megyei Földes színeiben a megyekettőben játszott, belső középpályásként 124 mérkőzésen 14 gólt szerzett. Katonaként szolgál Hódmezővásárhelyen, így került végül Földeákra.
Több fiatal is csatlakozott a csapathoz: a 17 éves Bálint Máté a Maros-menti UFC-t követően a Szeged-Csanád Grosics Akadémia utánpótlásában játszott, majd tavaly Makón futballozott, innen vezetett az újta Földeákra.
Rajta kívül további két fiatal, a 19 éves Hartenstern Kevin, valamint a 16 éves Kardos Levente csatlakozott a klubhoz – mindketten a Maros-menti UFC-től érkeztek.
A 26 éves Szalma László korábban játszott már Földeákon, legutóbb pedig a Szikáncsban futballozott.
Az is eldőlt, hogy Fodor Roland az Apátfalvához igazolt. A Földeák a megyehárom első fordulójában a Zsombó vendége lesz.
Aktuális tabella
Tovább a teljes tabella megtekintéséhez
2020/2021 - Megyei III. osztály
| # | Csapat neve | Pont |
|---|---|---|
| 1. | Szentesi Kinizsi II. | 60 |
| 2. | CSANÁDPALOTAI FC | 57 |
| 3. | RÖSZKE SK | 53 |
| 4. | FC SZEGVÁR | 47 |
| 5. | Szegedi Pázsit SE | 39 |
| 6. | KISTELEKI TE | 37 |
| 7. | Foliaplast-Bordány SK II | 35 |
| 8. | ÖTTÖMÖS SPORTEGYESÜLET | 33 |
| 9. | BAKS BARÁTI SE | 27 |
| 10. | Újszentiván | 26 |
| 11. | ZSOMBÓ SE | 26 |
| 12. | Ruzsa KSE | 23 |
| 13. | KSC Fábiánsebestyén | 17 |
| 14. | PUSZTAMÉRGES FMC | 9 |
| 15. | Kiszombor KSK | 0 |




