NB III tabella megtekintése

Fontos hétvége az NB III.-ban

Mindkét csapat nyerhető meccs előtt áll.

A 24. fordulóval folytatódnak az NB III. Közép csoportjának küzdelmei, és mindkét Csongrád-Csanád megyei csapat olyan meccs előtt áll, amelyen rengeteget érhetne a három pont.

Az SZVSE hazai pályán fogadja a szintén újonc Körösladány csapatát: a Békés megyei csapat a télen elveszítette házi gólkirályát, Illyés Tamást, akit visszarendelt az NB II.-es Békéscsaba. A 11 gólos támadót nem könnyű pótolniuk, a két tavaszi mérkőzésüket elveszítették a ladányiak. A Vasutasok bár nincsenek könnyű helyzetben, de egy győzelemmel abszolút felvillanhatna még az esély, hiszen tíz ponton belülre közelíthetnék meg ellenfelüket, ha győzni tudnának vasárnap Mórahalmon.

Állva esett el a Hódmezővásárhelyi FC a Budapest Honvéd II. ellen, most azonban egy jóval könnyebb ellenfélhez utazik Kandó Róbert csapata. Vasárnap ugyanis az a Vác áll majd a kék-sárgákkal szemben, amely csak két ponttal és két helyezéssel áll a HFC előtt, azaz abszolút kulcsmeccsről beszélhetünk. A Vác hazai pályán nagyon masszív játékot nyújt, hiszen eddig lejátszott 11 hazai bajnokiján csupán 25 gól esett – nem mellesleg csupán hármat veszített el ezekből.

A vasárnap 14.30-kor kezdődő SZVSE–Körösladány és Vác–Hódmezővásárhelyi FC mérkőzésekről a csfoci.hu élő eredménykövetővel jelentkezik!

Aktuális tabella

Tovább a teljes tabella megtekintéséhez

2020/2021 - NB III

#Csapat nevePont
1.IVÁNCSA KSE84
2.KECSKEMÉTI TE80
3.BUDAPEST HONVÉD-MFA II.73
4.FC DABAS71
5.FERENCVÁROSI TC II.70
6.ESMTK57
7.HR-RENT KOZÁRMISLENY57
8.MONOR56
9.DABAS-GYÓN FC55
10.PAKSI FC II.52
11.ÚJPEST FC II.51
12.RÁKOSMENTE FC48
13.DUNAÚJVÁROS47
14.SZEKSZÁRDI UFC47
15.VÁC FC47
16.HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI FC46
17.KÖRÖSLADÁNYI MSK40
18.TAKSONY SE32
19.SZEGEDI VSE24
20.MAJOSI SE14