Bő tíz perc után hátrányba került az SZVSE a vasárnap délelőtti bajnokin a Budapest Honvéd II. otthonában: a balösszekötő helyéről Kis tört kapura, majd ballal Balogh mellett a kapuba lőtt. A félidő felénél kétgólos hátrányba került az SZVSE, miután határozatlan volt a védelem egy beívelést követően, a lecsorgó labdát Somogyi lőtte az üresen maradt kapuba. A második félidő elején végleg eldőlt a meccs, egy alapvonalról visszatett labdát a hosszúra tekertek át jobbról a hazaiak, majd visszalőtték azt középre, ahol érkezett Somogyi, és ismét betalált. Az SZVSE védekezésben ezen a napon nem tudta hozni a korábbi teljesítményét, és végül négygólos vereséget szenvedett.
Fontos meccs várt a Hódmezővásárhelyi FC-re, amely a közvetlen tabellaszomszéd Kecskemét II.-t fogadta. Az első félidő ugyan nem hozott gólt, de erre nem kellett sokat várni a térfélcserét követően: ekkor egy kapu előtti kavarodást követően Simon ébredt a leghamarabb, és lőtt a vendégek kapujába. Bár a vásárhelyieknek megvolt a lehetőségük arra, hogy lezárják a meccset, ez nem sikerült – mindez pedig a ráadás pillanataiban ütött vissza, amikor egy felívelt labdát Szabó Csaba tudott megcsúsztatni, amivel kiegyenlített. A HFC így továbbra is nyeretlen a szezonban.
NB III., Dél-keleti csoport, 9. forduló
11.00
Budapesti Honvéd FC II.–Szegedi VSE-G-Falc Kft. 4–0 (2-0)
Budapest, Honvéd MFA utánpótlás központ, vezette: Drabon Barnabás (Csákó, Bán).
Honvéd II.: Gyetván – Szamosi, Polák (Hetyei, 58.), Szabó Á., Kis K. (Sebe, 77.), Menyhárt (Gáspár, 68.), Gincsai, Kenéz (László, 77.), Benkő (Hancz, a szünetben), Pintér, Somogyi. Edző: Kovács Gábor.
SZVSE: Balogh (Zelman, 34.) – Ottlik, Rádai, Albert (Dobronoky, 58.), Fodor (Kalapács, a szünetben), Vas, Benyó, Farkas M., Kéri (Orovecz, 72.), Papp Á., Lévai (Kelemen V., 58.). Edző: Kelemen Balázs.
Gól: Kis K (11.), Somogyi Á. (26., 52.), Kenéz (76.).
16.00
Hódmezővásárhelyi FC–Kecskeméti TE II. 1–1 (0-0)
Hódmezővásárhely, vezette: Hajdú Dávid (Kulcsár, Végh).
HFC: Vaits – Gréczi, Herczeg, Török, Simon (Rabecz V., 87.), Sipos, Pleszkán (Tóth P., a szünetben), Dóra, Zana, Zámbori, Hegedűs (Povázsai, 24.). Edző: Szűcs Róbert.
KTE II.: Győri – Czenky (Horváth A., 71.), Kovács P., Kárpáti (Goretich, 67.), Murár (Szabó Cs., 67.), Polyák, Meszkhi, Papp M., Molnár M., Kovács K., Kotula. Edző: Virágh Ferenc.
Gól: Simon (50.), ill. Szabó Cs. (91.).
(Fotó: Fejes Loretta)
Aktuális tabella
Tovább a teljes tabella megtekintéséhez
2020/2021 - NB III
# | Csapat neve | Pont |
---|---|---|
1. | IVÁNCSA KSE | 84 |
2. | KECSKEMÉTI TE | 80 |
3. | BUDAPEST HONVÉD-MFA II. | 73 |
4. | FC DABAS | 71 |
5. | FERENCVÁROSI TC II. | 70 |
6. | ESMTK | 57 |
7. | HR-RENT KOZÁRMISLENY | 57 |
8. | MONOR | 56 |
9. | DABAS-GYÓN FC | 55 |
10. | PAKSI FC II. | 52 |
11. | ÚJPEST FC II. | 51 |
12. | RÁKOSMENTE FC | 48 |
13. | DUNAÚJVÁROS | 47 |
14. | SZEKSZÁRDI UFC | 47 |
15. | VÁC FC | 47 |
16. | HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI FC | 46 |
17. | KÖRÖSLADÁNYI MSK | 40 |
18. | TAKSONY SE | 32 |
19. | SZEGEDI VSE | 24 |
20. | MAJOSI SE | 14 |