Hatpontos meccsen fogadta a Szekszárdot a KÉSZ-St. Mihály Szeged a Szent Gellért Fórumban: a meccskezdésre megérkezett az eső is Szegedre.
Negyed óra elteltével Krisztovics mutatott be nagy védést, majd Sajti kezezését követően büntetőhöz jutott a Szekszárd, de ezt kivédte a szegediek kapusa. Nem sokkal később a St. Mihály is tizenegyeshez jutott, miután Petrovics ellen szabálytalankodtak, a megítélt tizenegyest Malesevics lőtt a jobb sarokba, 1-0. Pár perccel később Szabó Dóra átlövése csatant a keresztlécen.
A térfélcserét követően Taylor fejelhetett az ötösről, de kimaradt a ziccere, majd Acsádi is kihagyta hasonló lehetőségét. A vendégek előtt adódtak a nagyobb helyzetek, ennek pedig a 65. percben eredménye is lett, egy kapu előtti kavarodás után Németh Peóniáról vágodott be a labda a szegedi kapuba. A vendégek a Taylor révén újabb gólt szereztek, de ezt lökés miatt nem adta meg a játékvezető, majd Krisztovics bravúrja kellett már a ráadásban. A csattanó viszont ekkor jött, mert Nagy Lilla visszagurított labdáját Malesevic 16 méterről a kapuba bombázta, ezzel megnyerte a meccset a St. Mihály!
KÉSZ-St. Mihály-Szeged – Szekszárdi WFC 2-1 (1-0).
Szeged, Szent Gellért Fórum, 100 néző, vezette, Molnár-Sáska Zsófia Eszter
Szent Mihály: Krstovic – Ónodi, Sajti (Bozóki, 46.,) Németh P. – Szabó D. (Horváth L., 75.), Simonovic (Farkas N., 75.), Koszo, Malesevic, Nagy L. – Petrovic, Sovány (Micic, 87.). Vezetőedző: Hadár Attila.
Szekszárd: Török – Jáhn, Bartalis, Zahár (Garabecz, 66.), Acsádi, Schell, Kovács Zs., Vári, Stevanovic, Nagy-Cseke, Taylor. Vezetőedző: Micskó Márk.
Gólszerzők: S. Malesevic (11-esből, 29., 93.), illetve B. Taylor (65.)
(Fotó: Gémes Sándor)