Fordított a HFC a Tiszasziget ellen

Hamar vezetett a megyeegy őszi bajnoka.

Már az első percben előnybe került a Tiszasziget Hódmezővásárhelyen: egy szabadrúgás után Drágity Dusán találatával szerezte meg a vezetést a megyeegy őszi bajnoka.

Ezt aztán eltüntette a HFC, sőt, a szünetig fordítani is tudott az NB III-as csapat: előbb Balogh Gusztáv, majd Csordás Simon volt eredményes – utóbbi büntetőből. Mindez azt jelentette, hogy két új igazolás is betalált a hazaiaknál, majd a szünetet követően a harmadikat is meglőtte a HFC, Vass András állította be a végeredményt.

A HFC legközelebb szombaton a Békés megyei I. osztályú Orosházával játszik, míg a Tiszasziget jövő szerdán az FK Szeged ellen lép pályára.

Hódmezővásárhelyi FC – Tiszasziget 3-1 (2-1)
HFC: Krnács – Jankelic, Tóth J., Komáromi, Kiss R., Katona, Beszterczei, Povázsai, Balogh G., Bódai, Csordás. Játszott még: Vass, Bürgés, Darida. Edző: Szűcs Róbert.
Tiszasziget: Czirják (Tombácz) – Zámbori, Rádi, Bálint D., Fodor, Deák, Papp Á., Kökény, Bánóczki, Drágity, Rutai (Bernát). Játékos-edző: Bernát Péter.
Gól: Balogh G., Csordás (11-esből), Vass A., ill. Drágity.