Az eddig pont nélkül álló, sereghajtó Astrát fogadta a KÉSZ-St. Mihály Szeged.
Mindkét oldal előtt adódott kisebb lehetőség az első perceket illetően, majd bő negyed órányi játékot követően megszerezték a vezetést a vendégek, Csolti lapos lövésével került hátrányba a St. Mihály.
Ment előre, keményen küzdött a St. Mihály,de nem akart jönni az egyenlítés, hiába a hazai mezőnyfölény, a szünet előtt Marjanovic kipattanó lövése után került nagy helyzetbe a Tisza-parti gárda, de ez a helyzet is kimaradt. A térfélcserét követően darált tovább a St. Mihály, ennek az 59. percben lett meg az eredménye, ekkor Simonovic bal oldali beívelését követően nem tudtak tisztázni a vendégek, így Sajti közelről kiegyenlített. Horváth Lara is közel járt a gólhoz, de kavarodás utáni lövése a kapufáról jött ki. Egy nagy lehetőség adódott ugyan a vendégek előtt egy védelmi megingást követően, de a 80. percben Simonovic készített elő újabb gólt, Sovány okosan ellőtte a labdát Halla mellett, 2-1. Horváth Lara lezárhatta volna a meccset, de végül maradt a 2-1 – fordított, és értékes három pontot gyűjtött a KÉSZ-St. Mihály Szeged!
Női labdarúgó NB I., 9. forduló
KÉSZ-St. Mihály-Szeged – Astra HFC 2-1 (0-1)
Szeged, Szent Gellért Fórum, 100 néző, vezette: Medve Dóra (Szabó Laura Emerencia, Dudás Vilmos).
Szent Mihály: Szent Mihály: Krstovic – Sajti (Juhász E., 83.), Marjanovic, Kránicz, Németh P. (Futaki, 91.) – Ónodi (Malesevic, 83.), Koszo, Simonovic – Szabó D., Petrovic (Sovány, 57.), Nagy L. (Horváth L., 57.) Vezetőedző: Hadár Attila.
Astra: Halla – Csolti (Angyal, 68.), Gelb, Kós, Pap, Szakonyi, Antalicz, Vidács, Tatai, Szennai, Simon. Vezetőedző: Király Bianka.
Gólszerzők: Sajti (58.), Sovány (80.), ill. Csolti (19.)
(Fotó: KÉSZ-St. Mihály Szeged)




