Franciaországban is fújja a sípot Hegyi Eszter

Tanulmányai mellett a játékvezetést is folytatta.

Fél éve Franciaországban folytatja egyetemi tanulmányait Hegyi Eszter (nyitóképen jobbról a második): a Csongrád-Csanád megyei, negyedéves jogász szakos hallgató, játékvezető idehaza már a női NB I.-es keretbe is felkerült, most pedig a Panthéon-Sorbonne Egyetem Jogi Karán főleg nemzetközi jogi területen hallgat órákat.

– Igen, szerencsére a Francia Labdarúgó Szövetség (FFF) nagyon befogadó volt már külföldre érkezésem előtt is, így az integrációm viszonylag gyorsan és könnyen lezajlott! Jelenleg „arbitre de ligue” besorolásom van, ami azt jelenti, hogy bizonyos országos szintű mérkőzéseken részt vehettem, talán, ami az egyik legnagyobb élmény volt az a női U19 Paris Saint-Germain vs AAS Sarcelles mérkőzés volt, ahol volt mellettünk egy delegált hivatalos személy is, aki előkészítette nekünk a mérkőzés előtti és utáni teendőket, pontos nyomtatott időrendet kellett követnünk, ami igazán megadta a nemzetközi működés hangulatát. De persze emellett minden mérkőzés, amin részt vettem, különböző kihívások elé állított és más-más élményt adott, vezettem Női Francia Kupa mérkőzéseket, U20-as Elite 2-3 férfi meccseket, különböző kupákat. Szerencsére jól voltam foglalkoztatva. Jelenleg ugyanakkor a vírus miatt sajnos már egy jó ideje nincsenek mérkőzések. Most online vannak bizonyos továbbképzések, tesztek és feladatok, de már mindenki várja, hogy vissza lehessen térni a pályára, és ne csak képernyőn keresztül lehessen követni az eseményeket – mondta a csongradjb.hu-nak annak kapcsán, hogy Franciaországban is folytatta a játékvezetést.

Hozzátette, teljesen másnak érzi a játékvezetők megítélést a franciáknál, maximális bizalommal és tisztelettel fordulnak hozzájuk az első perctől kezdve. A következő továbbképzésen az a Stéphanie Frappart is jelen lesz, aki a francia férfi első osztályban vezethetett meccset 2019 áprilisában.

Hegyi Eszter azzal zárta, hazautazásával kapcsolatosan a járványhelyzet miatt egyelőre nem tud pontos időpontot mondani.