NB III tabella megtekintése

Gyors javítási lehetőség az NB III.-ban

Ünnepi hangulatú meccs Makón, idegenben a HFC.

A hétközi forduló után máris itt az újabb kihívás az NB III. Közép csoportjában érdekelt Csongrád-Csanád megyei csapatoknak.

A Makó FC szerdához hasonlóan most is egy fővárosi NB I.-es klub tartalékcsapatával játszik, ezúttal az FTC II. érkezik a Maros-partjára. Érdemes a szurkolóknak már 15 órára kilátogatniuk, hiszen a helyi öregfiúk a Budapest Honvéd öregfiúkat fogadják, majd ezt követi 17 órától az NB III.-as bajnoki. A Makónak matematikai esélye ugyan még van a dobogóra, ám ehhez már a riválisok botlására is szükség lenne – az pedig egyértelmű, hogy nyernie kell vasárnap Siha Zsolt csapatának, ha életben akarja tartani reményeit.

A Hódmezővásárhelyi FC a Szekszárdhoz látogat, és ellenfele bár a 14. helyen áll, de már komolyabb tét nincs számára a hátralévő mérkőzésen. A tolnai csapat ugyanis kiesni már nem tud, legfeljebb pozícióján javíthat – de hát ugyanez a célja a vásárhelyieknek is. A hétközi döntetlen ellenére még a 8. hely is elérhető lenne – ehhez azonban nem biztos, hogy elég az, ha minden meccsén három pontot hoz a Vásárhely.

A vasárnap 17 órától kezdődő Makó–FTC II. és Szekszárd–HFC mérkőzésekről eredménykövetővel jelentkezünk!

(Fotó: Ádok Zsanett)

Aktuális tabella

Tovább a teljes tabella megtekintéséhez

2020/2021 - NB III

#Csapat nevePont
1.IVÁNCSA KSE84
2.KECSKEMÉTI TE80
3.BUDAPEST HONVÉD-MFA II.73
4.FC DABAS71
5.FERENCVÁROSI TC II.70
6.ESMTK57
7.HR-RENT KOZÁRMISLENY57
8.MONOR56
9.DABAS-GYÓN FC55
10.PAKSI FC II.52
11.ÚJPEST FC II.51
12.RÁKOSMENTE FC48
13.DUNAÚJVÁROS47
14.SZEKSZÁRDI UFC47
15.VÁC FC47
16.HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI FC46
17.KÖRÖSLADÁNYI MSK40
18.TAKSONY SE32
19.SZEGEDI VSE24
20.MAJOSI SE14