NB II tabella megtekintése

Harmadik edzőmeccsét is megnyerte a Szeged-Csanád GA

Fiatal próbázó is pályára lépett.

A szerb élvonal újonca, az FK Tekstilac Odzaci ellen játszotta nyári harmadik felkészülési mérkőzését a Szeged-Csanád GA, amelynek kezdőjében ott volt Kubicsek Levente: a 18 éves hátvéd a Puskás Akadémia korosztályos csapatában játszott az előző szezonban.

Sarr jobb oldali, lapos beadása után került előnybe a Szeged, amit Borvető lőtt be közelről, majd nem sokkal később egy hasonló szituáció után egyenlítettek a szerbek: a balról visszatett labdát Davidovics kapásból lőtte az alsóba, 1-1. A szünet előtt Borvető kapott egy remek labdát, majd higgadtan a kapus mellett ellőtte a labdát ziccerben, 2-1.

A szünet után Pruska kapufája volt a legnagyobb hazai lehetőség, és ugyan adódott kisebb helyzet itt és ott is, végül maradt a 2-1.

Szeged-Csanád Grosics Akadémia–FK Tekstilac Odzaci (szerb I.) 2–1 (2–1)
Labdarúgó felkészülési mérkőzés, Szeged, Szent Gellért Fórum, gyakorlópálya.
Szeged-Csanád GA: Molnár F. – Könczey, Sándor, Horváth M., Kubicsek, Márkvárt, Gajdos, Magyar, Sarr, Takács-Földes, Borvető. Játszott még: Takács (kapus), Gera, Szilágyi, Pejovics, Tóth B., Haris, Varga Gy., Nagy D., Mohos, Pruska. Vezetőedző: Michael Boris.
FK Tekstilac: Brac – Lukovics, Szredojevics, Kodzsics, Davidovics, Savija, Jocics, Ilics, Marjanovics, Djukics, Zekics. Játszott még: Drincsics (kapus), Tripkovics, Sztojanovics, Dimkovics, Vasics, Clifford, Obrenovics, Sz. Vintonji, A. Vintonji, Sztevanovics, Dasics. Vezetőedző: Branko Mirjacsics.
Gólszerzők: Borvető (2), ill. Davidovics.

Aktuális tabella

Tovább a teljes tabella megtekintéséhez

2020/2021 - NB II

#Csapat nevePont
1.DVSC80
2.VASAS FC79
3.GYIRMÓT FC GYŐR78
4.PMFC64
5.FC AJKA62
6.BUDAÖRS59
7.SZOLNOKI MÁV FC57
8.SOROKSÁR SC57
9.SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA56
10.NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC55
11.SZOMBATHELYI HALADÁS54
12.WKW ETO FC GYŐR46
13.BFC SIÓFOK45
14.BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE44
15.DOROGI FC44
16.SZENTLŐRINC42
17.AQVITAL FC CSÁKVÁR38
18.KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC33
19.KOLORCITY KAZINCBARCIKA33
20.DEAC23