Simán jutott tovább a következő körbe az SZVSE: a Pest megyei I. osztály újonca, a Bugyi ellen a szünet előtt sikerült megduplázni előnyét a szegedi csapatnak, és a szünet után sem forgott veszélyben az Amatőr kupa címvédőjének továbbjutása.
Sima meccset játszottak Székkutason is, ahol az új edzővel érkező Monor bő negyed óra alatt négyszer is eredményes volt, ezzel pedig igen korán el is dőlt a mérkőzés – a megyekettes kutasiak szereplését persze így is dicséret illeti, hogy idáig eljutottak.
Elszenvedte idei első vereségét a Hódmezővásárhelyi FC, amely a Füzesgyarmat otthonában egy kiegyenlített meccset játszott – a 90 perc nem hozott gólt, a ráadás hetedik perce viszont igen. A vásárhelyiek előtt hiába adódtak gólszerzési lehetőségek, ezen a napon nem sikerült betalálni, így a szezonban először szenvedtek vereséget, és búcsúztak a kupasorozattól.
Csongrád-Csanád megyéből vasárnap még a Deszk érdekelt ebben a fordulóban, a megyeegyes csapat a BLASZ I. osztályú Gázgyár csapatát fogadja.
MOL Magyar kupa, 2. forduló
16.30
SZVSE-G-Falc Kft.–Bugyi-OBO SE 5–1 (2-0)
Szeged, SZVSE-stadion, vezette: Fehérvári Patrik (Juhász, Bán).
SZVSE: Seres – Kormányos, Fodor (Oroszi, 28.), Pócs, Csamangó, Mészáros, Rádai G. (Veszelka, 63.), Beretka (Papp Á., 63.), Mezei, Káposzta (Popovics, 53.), Kelemen V. (Ábrahám-Fúrús, 63.). Játékos-edző: Kelemen Balázs.
Bugyi: Lengyel – Nagy G. (Mucsi, a szünetben), Vertetics (Róhfeld, a szünetben), Czili B. (Pekker, 60.), Szmola, Turcsán, Somogyi (Riesz, a szünetben), Bálint, Gáspár, Czili D. (Králik, 60., Svet. Edző: Szőgyi Tamás.
Gól: Beretka (18.), Oroszi (45.), Kelemen V. (49.), Ábrahám-Fúrús (65., 73.), ill. Králik (69., 11-esből).
Füzesgyarmati SK–Hódmezővásárhelyi FC 1-0 (0–0, 0-0) – hosszabbítás után
Füzesgyarmat, vezeti: Nagy Róbert (Balla, Elek).
Füzesgyarmat: Fildan – Bódis, Raducu, Vasziljevics, Pataki, Oltean, Achim, Kis Sz., Cigan, Orovecz, Popescu. Edző: Szabados Tamás.
HFC: Deczki – Orosz, Molnár B., Kenderesi, Vastag, Bata, Povázsai, Erhardt, Hegedűs, Tapiska, Antman. Edző: Antal Krisztián.
Gól: Szabó B. (97.)
Székkutas–Monor 0–7 (0-4)
Székkutas, vezette: Hartung Vilmos (Flinta, Ancsin)
Székkutas: Beke – Kis Á., Pacskó, Kis D., Daraki (Patócs, 84.), Papp M. (Csorba, 22.), Németh D. (Domján, a szünetben), Szabó I. (Balázs, 84.), Árgyelán, Kabódi (Varga M., 80.), Rácz D. Edző: Horváth Zoltán.
Monor: Gerencsér – Olasz, Haragos, Kovács D., Rácz M. (Farkas Á., 61.), Knolmár (Agóts, a szünetben), Hulicsár (Ambrus, 61.), Juhász Zs., Puskás (Urbin, a szünetben), Szabó Zs., Mlinárcsik (Szabó B., a szünetben). Edző: Kurucsai Milán.
Gól: Hulicsár (7., 17.), Kovács D. (12., 15.), Urbin (60.), Ambrus (83.), Haragos (85.).
Kiállítva: Rácz D. (73.).




