Három csapat lesz érdekelt a MOL Magyar kupa harmadik fordulójában: mindhárom Csongrád-Csanád megyei csapat szombaton lép pályára a sorozat következő játéknapján.
Legkorábban, 13 órától az SZVSE játszik: az Amatőr kupa címvédője pedig az egyedüli megyei csapat, aki hazai környezetben léphet pályára. Abban is egyedülálló a Vasutas csapat, hogy magasabb osztálybeli ellenféllel néz szembe, hiszen az NB II.-es Békéscsaba lesz a piros-kékek ellenfele.
15 órától a hosszú utazást követően lép pályára a Deszk: a megyei I. osztályú csapat a szintén megyeegyes Nagyatád vendége lesz. A deszkiek ellenfele kirobbanó formában van, hiszen bár csak három bajnokit játszott le a Somogy megyei I. osztályban, viszont mindhármat megnyerte, és 17–0-ás gólkülönbséggel abszolválta ezt a három találkozót – a kupa előző kiírásában pedig Ócsárdon arattak 6–0-ás sikert, és ebben a sorozatban sem kaptak még gólt, hiszen az első fordulóban a MÁV Előrét verték 1–0-ra.
16 órától jön a harmadik megyei érdekeltségű mérkőzés, amelyet az M4 Sport is közvetít élőben: pikáns meccset játszik ugyanis a Szeged-Csanád Grosics Akadémia, amely a szintén NB II.-es DVTK vendége lesz. A miskolciakat már nem az a Dragan Vukmir irányítja, aki tavasszal éppen a szegediektől távozott a Diósgyőrhöz az idény közben, Szergej Kuznyecov vezetésével pedig kiegyenesedni látszik a DVTK az NB II.-ben – persze a kupa egészen más mérkőzéseket hozhat, hiszen itt a továbbjutás majd egy mérkőzésen dől el.
A szombati három kupamérkőzésről eredménykövetővel jelentkezünk!




