Hat szegedi gól az edzőmeccsen

Egymás ellen gyakorolt a Szeged-Csanád GA és a HFC.

Egymás ellen nyitotta a felkészülési mérkőzések sorát a Szeged-Csanád Grosics Akadémia és a Hódmezővásárhelyi FC: az NB II.-es szegedi csapat bő negyed óra után szerzett vezetést, fél óra játék után pedig Haruna csapata és önmaga második gólját jegyezte.

A szünetig jól tartotta magát a HFC, majd a második félidőben nyolc perc alatt háromszor is betalált a Szeged-Csanád GA, a végeredmény pedig a hajrában alakult ki.

A szegediek szombaton 10.30-tól az NB III.-as Dunaújvárost fogadják edzőmeccsen, míg a HFC legközelebb szombaton 11 órától szintén a harmadosztályban érdekelt Füzesgyarmat vendége lesz.

Szeged-Csanád Grosics Akadémia–Hódmezővásárhelyi FC 6–0 (2-0)
Gólszerzők: Haruna (18., 33.,), Bíró (49.), Daru (51., 53.), Farkas A. (84.)