Hatpontos meccs előtt áll a St. Mihály

Szombaton a közvetlen riválist fogadják a lányok.

Szombaton 16 órától azt a Szekszárdot fogadja a KÉSZ-St. Mihály Szeged, amely két hellyel és öt ponttal előzi meg a Tisza-parti gárdát a női NB I. tabelláján.

Mivel a szegediek egy meccsel kevesebbet játszottak, rengeteget jelenthetne számukra, ha behúznák a szombati mérkőzést, hiszen ezzel megközelítenék ellenfelüket. A Szekszárd a legutóbbi négy mérkőzésén csak egy pontot szerzett, legutóbb az Astrától szenvedett vereséget, előtte pedig a Budaörs otthonában tudott egy pontot szerezni.

Van miért visszavágnia a szegedieknek, hiszen a két csapat szezonbeli első mérkőzését a Szekszárd nyerte 4–2-re.

A szegediek letudták a bajnoki címért küzdő duó elleni mérkőzésüket, most pedig következnek azok a mérkőzések, amelyeken reálisabb esélye lehet a pontszerzésre a St. Mihálynak. A szombati bajnoki után felgyorsul a ritmus, hiszen szerdán pótolják a Haladás elleni, korábbról elhalasztott idegenbeli mérkőzést.