A 25. forduló mérkőzéseit rendezik vasárnap az NB III. Közép csoportjában: a Makó az MTK Budapest II.-t fogadja, míg a Hódmezővásárhelyi FC az ESMTK-hoz látogat.
A makóiak pont és rúgott gól nélkül maradtak az elmúlt három meccsen, a Balassagyarmat pedig ezt kihasználva megelőzte a Maros-partiakat, akik így a negyedik helyről várhatják a folytatást. Ráadásul az az MTK II. jön, amely éppen a hagymavárosiak mögött áll, és csak két pont a lemaradása – azaz sorsfordító meccs várhat Siha Zsolt csapatára. A fővárosiak ugyan vereségből jönnek (éppen a Balassagyarmattól kaptak ki), de előtte öt meccset nyertek zsinórban – a makóiak múlt heti eltiltottjai viszont visszatérhetnek. Az ősszel a két csapat meccsét egyébként a Makó nyerte, akkor Popgeorgiev góljával sikerült nyerni a fővárosban.
Mondhatni ismerős ellenfél vár a Hódmezővásárhelyi FC-re, amely azzal az ESMTK-val játszik vasárnap, amellyel kétszer már találkozott ebben a szezonban. A bajnoki mellett ugyanis a kupában is játszott egymással a két csapat, ám nem csak az a közös ebben, hogy mindkét meccsen Makón játszották, hanem az is, hogy mind a kettőt elveszítette a HFC. Most viszont a vásárhelyiek várhatják kedvezőbb helyzetből a pesterzsébeti mérkőzést, hiszen a HFC a 11., az ESMTK viszont a 15. helyen áll a tabellán – ráadásul a HFC már az ötödik-hatodik helyektől sincs távol pontszámban, ám ahhoz, hogy ezt tovább tudja üldözni, mindenképpen nyernie kellene vasárnap.
A vasárnap 14 órakor kezdődő ESMTK-HFC és Makó–MTK Budapest II. mérkőzésekről élő eredménykövetővel jelentkezünk!
Aktuális tabella
Tovább a teljes tabella megtekintéséhez
2020/2021 - NB III
| # | Csapat neve | Pont |
|---|---|---|
| 1. | IVÁNCSA KSE | 84 |
| 2. | KECSKEMÉTI TE | 80 |
| 3. | BUDAPEST HONVÉD-MFA II. | 73 |
| 4. | FC DABAS | 71 |
| 5. | FERENCVÁROSI TC II. | 70 |
| 6. | ESMTK | 57 |
| 7. | HR-RENT KOZÁRMISLENY | 57 |
| 8. | MONOR | 56 |
| 9. | DABAS-GYÓN FC | 55 |
| 10. | PAKSI FC II. | 52 |
| 11. | ÚJPEST FC II. | 51 |
| 12. | RÁKOSMENTE FC | 48 |
| 13. | DUNAÚJVÁROS | 47 |
| 14. | SZEKSZÁRDI UFC | 47 |
| 15. | VÁC FC | 47 |
| 16. | HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI FC | 46 |
| 17. | KÖRÖSLADÁNYI MSK | 40 |
| 18. | TAKSONY SE | 32 |
| 19. | SZEGEDI VSE | 24 |
| 20. | MAJOSI SE | 14 |




