Hatpontos meccs vár a St. Mihályra

Szombaton újabb idegenbeli találkozót játszanak a lányok.

Egy hét alatt a harmadik mérkőzését játssza a KÉSZ-St. Mihály Szeged, szombaton 17 órától ugyanis a Soroksár vendégei lesznek a lányok.

Remek előjelekkel várhatja a St. Mihály a szombati mérkőzést, hiszen legutóbbi két mérkőzését megnyerte, ezzel pedig 17 pontjával a tabella nyolcadik helyére kapaszkodott fel – jobb gólkülönbségének köszönhetően éppen megelőzve az aktuális ellenfelet.

A fővárosiak is megnyerték legutóbbi két bajnokijukat, sőt, októberben a Szent Gellért Fórumban lejátszott találkozón is nyerni tudtak, így a visszavágás is fűtheti a St. Mihályt – ha pedig a szegediek legalább ugyanannyi pontot szereznek, mint a Budaörs, akkor matematikailag is biztossá válik, hogy nem eshet ki a csapat, sőt, az is eldőlhet, hogy három körrel a vége előtt a Fehérvár és a Budaörs már biztosan búcsúzik az NB I.-től.

(Fotó: St. Mihály)