Hiába kezdett erőteljesen a Hódmezővásárhelyi FC a PTE-PEAC ellen, mégis az újonc szerzett vezetést. Pedig a harmadik percben Schildkraut szólója után ballal kevéssel lőtt a kapu fölé, majd több veszélyes lehetősége is volt a vásárhelyieknek. Csakhogy bő negyed órányi játékot követően egy kontrából elszaladtak a vendégek, Zabari pedig csak szabálytalanul tudta megállítani ellenfelét a tizenhatoson belül. A tizenegyest Keresztes magabiztosan lőtte Deczki kapujába, 0-1. A kapott gól megfogta a HFC-t, de tíz perc elteltével kezdett magához térni a hazai csapat. Olyannyira, hogy a félidő hajrájában Barta lépett ki a balösszekötő helyén, majd a védője szorításában ballal, laposan kilőtte a bal alsót, ezzel kiegyenlített, 1-1. Nem sokkal később Pesuth kapáslövése landolt az oldalhálóban. A félidő végén viszont megfordította a meccset a HFC, ismét Barta lépett ki, ám ezúttal középen, és most sem tudták tartani, Paceka mellett-alatt pedig sikerült elpöckölnie a labdát, 2-1.
Egy-egy komolyabb helyzettel kezdődött a második félidő, de Bata lövése ha kevéssel is, de elkerülte a kaput, míg a túloldalon egy szabadrúgás utáni lecsorgót a korábban Vásárhelyen is futballozó Forró tíz méterről pont Deczki kezeibe lőtt. Egy gyors akció után Schildkraut készítette le lövésre az érkező társnak, de a nagy erejű lövést Paceka kiütötte – majd Barta lőtt mellé közelről, igaz, ha a kapuba talál, akkor sem érvényes, mert már lest jelzett az asszisztens. Nem tudta lezárni a meccset a HFC, pár perccel a vége előtt viszont nagy helyzete akadt a vendégeknek. A frissen beállt Sárközi elé csorgott egy röviden kifelejt labda egy szabadrúgás után, igazítás utáni lövése viszont elment a bal kapufa mellett. Az utolsó percek már nem hoztak izgalmat, csak derültséget, amikor Muhari játékvezető segített „sót törni” Deczkinek, aki így folytatni tudta a játékot – a HFC a harmadik bajnokiját is megnyerte, így százszázalékos a bajnokságban!
Makón vendéghelyzettel kezdődött a meccs, majd sikerült nyomás alá helyeznie ellenfelét a hazaiaknak, de Nikics lövése, és Sili beadása sem hozott gólt. Fél óra után jött a fordulat, Csányi lövése után ugyanis a kontrát Sirokmán már csak a 16-oson belül állította meg, ám a játékvezető szerint szabálytalanul, és ki is állította a makói védőt. A büntető ugyan kimaradt, de így is egy órát emberhátrányban kényszerült játszani a Makó. A félidő vége előtt közvetlenül egy fejessel gólra váltotta emberelőnyét az Iváncsa.
Makón látványos góllal kezdődött a második félidő: Juhász Jónás távolról ívelt a vendégek kapujába, jobban nem is kezdődhetett volna a máspdik félidő hazai szempontból. Nem sokáig örülhetett az egyenlítésnek a Makó, pár perccel később ugyanis Salacz visszaszerezte a vezetést a vendégeknek. Tíz emberrel sem adta fel a Maros-parti csapat, amely többször is veszélyeztett – természetesen mivel kockáztatott, így a kontráknál lehetőségei adódtak a vendégeknek is, de Kercsó kihagyta a meccslabdát. Végül másodjára nem sikerült egyenlítenie a Makónak, amely így először kapott ki a szezonban.
NB III. Közép csoport, 3. forduló
17.30
Hódmezővásárhelyi FC–PTE-PEAC 2–1 (2-1)
Hódmezővásárhely, vezette: Muhari Gergő (Ancsin, Németh).
HFC: Deczki – Molnár B., Ondrejó, Pesuth (Povázsai, 66.), Schildkraut (Erhadt 66.), Hunya, Bata, Irmes (Antman, 91.), Orosz, Zabari, Barta (Kenderesi, 74.). Edző: Antal Krisztián.
PTE-PEAC: Paceka – Temesvári (Tóth A., 65.), Hawkins, Makai (Udvardi, 65.), Keresztes (Szabó Z., 79.), Bohata (Sárközi, 84.), Kása (Bischoff, 79.), Forró, Varga B., Than, Nagy M. Edző: Lőrincz Antal.
Gól: Barta (39., 44.), ill. Keresztes (19., 11-esből).
Makó–Iváncsa 1–2 (0-1)
Makó, vezeti: Fehérvári Patrik (Topálszki, Bán).
Makó: Ásós – Belanka, Sili (Frank, 61.), Seres, Popgeorgiev (Varga, a szünetben), Csányi (Zámbori, a szünetben), Vladul (Juhász, a szünetben), Sirokmán, Pócs, Nikics, Lévai (Rabecz, 73.). Edző: Siha Zsolt.
Iváncsa: Varga Á. – Nyul, Kercsó, Maka (Vallejos, 69.), Cseszneki, Horváth B. (Aradi, 78.), Salacz, Petrezselyem (Barta, 57.), Madarász, Fehér, Nyilas. Edző: Tóth András.
Gól: Juhász (46.), ill. Salacz (44., 52.).
Kiállítva: Sirokmán (30.).
(Fotó: Ádok Zsanett)
Aktuális tabella
Tovább a teljes tabella megtekintéséhez
2020/2021 - NB III
| # | Csapat neve | Pont |
|---|---|---|
| 1. | IVÁNCSA KSE | 84 |
| 2. | KECSKEMÉTI TE | 80 |
| 3. | BUDAPEST HONVÉD-MFA II. | 73 |
| 4. | FC DABAS | 71 |
| 5. | FERENCVÁROSI TC II. | 70 |
| 6. | ESMTK | 57 |
| 7. | HR-RENT KOZÁRMISLENY | 57 |
| 8. | MONOR | 56 |
| 9. | DABAS-GYÓN FC | 55 |
| 10. | PAKSI FC II. | 52 |
| 11. | ÚJPEST FC II. | 51 |
| 12. | RÁKOSMENTE FC | 48 |
| 13. | DUNAÚJVÁROS | 47 |
| 14. | SZEKSZÁRDI UFC | 47 |
| 15. | VÁC FC | 47 |
| 16. | HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI FC | 46 |
| 17. | KÖRÖSLADÁNYI MSK | 40 |
| 18. | TAKSONY SE | 32 |
| 19. | SZEGEDI VSE | 24 |
| 20. | MAJOSI SE | 14 |




