
A Csákvár lesz a Szeged-Csanád Grosics Akadémia ellenfele az NB II. 6. fordulójában vasárnap 19 órától a Szent Gellért Fórummal.
A Fejér vármegyeiek a tabella 15. helyéről várhatják a folytatást, miután az eddigi öt bajnokijukból négyet is elveszítettek, a Haladás ellen viszont győzni tudtak – viszont játszottak már a jelenlegi listavezető Budafokkal, az ETO FC Győrrel és a Budapest Honvéddal is.
Ezúttal ellenfélként léphet pályára a Szent Gellért Fórumban Farkas Aurél és Szakály Dénes, akik korábban még a Tisza-partiak játékosai voltak.
Ami a szegedieket illeti, a BVSC elleni idegenbeli győzelmet követően a negyedik helyen állnak, és csupán két pont a hátrány a Budafok mögött.
– Azt szoktam mondani, hogy mindig a következő mérkőzés a legfontosabb, ez most különösen igaz. Egy jó csapattal játszunk, amely kiváló egyéni kvalitásokkal rendelkezik a középpályán. Jól ismerjük őket, biztos, hogy nem lesz egyszerű meccs. Teljes önbizalommal kell játszanunk, hiszem, hogy a játékosaim képesek lesznek megbirkózni a feladattal. Ha el akarjuk érni a célunkat, akkor meg kell nyernünk a Csákvár elleni mérkőzést! – nyilatkozta a klub honlapján a találkozót megelőzően Alekszandar Sztevanovics, a Szeged-Csanád GA vezetőedzője.
A szegedi klub arra bíztatja a diákokat, hogy öltözzenek a csapat színeibe: kék pólóban, fekete nadrágban, kék vagy fekete baseball sapkában vagy arcfestéssel érkezzenek a meccsre, a legkreatívabb iskolás szurkolókat ajándékkal jutalmazzák a belépéskor.
(Fotó: Gémes Sándor)
Aktuális tabella
Tovább a teljes tabella megtekintéséhez
2020/2021 - NB II
# | Csapat neve | Pont |
---|---|---|
1. | DVSC | 80 |
2. | VASAS FC | 79 |
3. | GYIRMÓT FC GYŐR | 78 |
4. | PMFC | 64 |
5. | FC AJKA | 62 |
6. | BUDAÖRS | 59 |
7. | SZOLNOKI MÁV FC | 57 |
8. | SOROKSÁR SC | 57 |
9. | SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA | 56 |
10. | NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC | 55 |
11. | SZOMBATHELYI HALADÁS | 54 |
12. | WKW ETO FC GYŐR | 46 |
13. | BFC SIÓFOK | 45 |
14. | BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE | 44 |
15. | DOROGI FC | 44 |
16. | SZENTLŐRINC | 42 |
17. | AQVITAL FC CSÁKVÁR | 38 |
18. | KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC | 33 |
19. | KOLORCITY KAZINCBARCIKA | 33 |
20. | DEAC | 23 |