NB III tabella megtekintése

Hazai pályán folytatják az NB III.-asok

Jön a harmadik forduló.

A harmadik fordulóval folytatódik az NB III. Közép csoportja vasárnap: mindkét Csongrád-Csanád megyei csapat hazai pályán folytatja a bajnokságot.

Listavezetőként várhatja a vasárnapi bajnokit a Hódmezővásárhelyi FC, persze ez két forduló után még nem sokat jelent, mindenesetre a HFC kezdése imponálóra sikerült, hiszen holtversenyben a legtöbb rúgott góllal, valamint a legjobb gólkülönbséggel állnak két meccs után. A rajt tehát jól sikerült a vásárhelyiek számára, és jó esélyük van rá, hogy kitartson ez a lendület a hétvégén is, hiszen az újonc PTE-PEAC-ot fogadja Antal Krisztián csapata. A pécsiek egy majosi vereséggel (2-0) rajtoltak, majd legutóbb viszont a Kecskemét II. ellen arattak magabiztos győzelmet (3-0). Ha a HFC azt a játékot tudja hozni, amit az eddigi bajnokin (vagy akár a félegyházi kupameccsen) akkor nem lehet gondja – a találkozó előtt egyébként tizenegyesrúgó versenyt is rendeznek a vásárhelyi stadionban.

A Makó dolga nehezebbnek ígérkezik, hiszen az évek óta az osztály egyik meghatározó csapatának számító Iváncsa lesz a Maros-partiak ellenfele. A Fejér megyei együttes ugyan a nyáron elveszítette korábbi gólvágóját, Balogh Lászlót, ugyanakkor idén is úgy tűnik, hogy komoly célokat tűzhet ki maga elé a klub, hiszen két meccs után, kapott gól nélkül, 6 ponttal áll a makóiak ellenfele. A hagymavárosiak a kupából való búcsúzás után most egy teljes hetet készülhettek erre a bajnokira, hazai környezetben pedig bizonyára szeretnék feledtetni az elmúlt két találkozót.

A vasárnap 17.30-kor kezdődő Makó-Iváncsa és HFC-PTE-PEAC meccsekről eredménykövetővel jelentkezünk!

Aktuális tabella

Tovább a teljes tabella megtekintéséhez

2020/2021 - NB III

#Csapat nevePont
1.IVÁNCSA KSE84
2.KECSKEMÉTI TE80
3.BUDAPEST HONVÉD-MFA II.73
4.FC DABAS71
5.FERENCVÁROSI TC II.70
6.ESMTK57
7.HR-RENT KOZÁRMISLENY57
8.MONOR56
9.DABAS-GYÓN FC55
10.PAKSI FC II.52
11.ÚJPEST FC II.51
12.RÁKOSMENTE FC48
13.DUNAÚJVÁROS47
14.SZEKSZÁRDI UFC47
15.VÁC FC47
16.HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI FC46
17.KÖRÖSLADÁNYI MSK40
18.TAKSONY SE32
19.SZEGEDI VSE24
20.MAJOSI SE14