Hazai pályán rajtol a St. Mihály

Elkészült a bajnoki sorsolás.

Augusztus nyolcadikán és kilencedikén rendezik a Simple Női liga 2026-27-es szezonjának első fordulóját: az MLSZ elkészítette a bajnoki sorsolást, amelynek értelmében a KÉSZ-St. Mihály Szeged hazai pályán, az egyik újonc, a másodosztály Nyugati csoportjának bajnoka, a Videoton FC Fehérvár ellen kezd.

A második körben az Astrához látogat a St. Mihály, majd augusztus 22-23-án, a harmadik fordulóban az MTK Budapest vendégei lesznek a Tisza-partiak. Augusztus 26-án egy hétközi fordulóval folytatódik az idény, amikor is a Szekszárd lesz a szegediek ellenfele hazai pályán, majd a bajnokság első hónapján augusztus 29-30-án Pécsett zárja a csapat.

Az őszi idény folyamán 16 bajnokit játszanak le a női NB I. csapatai, a St. Mihály a november 21-22-i zárófordulóban a Pécsi MFC-t fogadja majd.