Jobban kezdett a Szeged-Csanád GA az idény első hazai bajnokiján a Gyirmót FC Győr ellen. Mintegy negyed óra játék után Haragos lövésénél kellett bravúrt bemutatnia Papp Lőrincnek, majd a túloldalon a félidő végéhez közeledve egy fejes után tisztázott a szegedi védelem a gólvonalról. A második félidő eleje inkább a párharcokról és a sárga lapokról szólt, majd Kalmár remekül találta meg az ötösön egyedül érkező Posztobányit, kapáslövése azonban elkerülte a kaput. A távoli lövésekkel is operáló szegediek nem tudtak betalálni, egy védelmi megingás után a Gyirmót azonban igen: egy eladott labdára Nagy Tamás csapott le, majd lapos beadása után Madarász addig tologatta a labdát, míg megtalálta a helyet a lapos lövésre, ami Illés mellett a kapuban kötött ki. A végjátékban már a szegedi kapus is előrement a szögleteknél, de Tóth-Gábor éles szögből leadott lövését védte Papp, így a Gyirmót elvite a három pontot a Szent Gellért Fórumból.
Merkantil bank liga NB II., 4. forduló
17.30
Szeged-Csanád Grosics Akadémia–Gyirmót FC Győr 0–1 (0–0)
Szeged, Szent Gellért Fórum, vezette: Farkas Tibor (Ring, Dobos).
Szeged-Csanád GA: Illés – Sándor, Vékony (Rjaskó, 88.), Széles, Kalmár – Vágó – Márkvárt, Posztobányi, Miskolczi (Bodnár, 72.)– Zekics (Zimonyi, 63.), Haragos (Tóth-Gábor, 63.). Vezetőedző: Laczkó Zsolt
Gyirmót FC Győr: Papp L. – Nagy T., Lányi, Pejovics, Medgyes (Szegi, 82.) – Kiss N., Berecz (Madarász, 18.) – Iván (Németh T., 68.), Rácz B. (Kicsun, 68.), Szabó M. – Novák. Vezetőedző: Weitner Ádám
Gól: Madarász (84.).
(Fotó: Videoton FC Fehérvár)
Aktuális tabella
Tovább a teljes tabella megtekintéséhez
2020/2021 - NB II
| # | Csapat neve | Pont |
|---|---|---|
| 1. | DVSC | 80 |
| 2. | VASAS FC | 79 |
| 3. | GYIRMÓT FC GYŐR | 78 |
| 4. | PMFC | 64 |
| 5. | FC AJKA | 62 |
| 6. | BUDAÖRS | 59 |
| 7. | SZOLNOKI MÁV FC | 57 |
| 8. | SOROKSÁR SC | 57 |
| 9. | SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA | 56 |
| 10. | NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC | 55 |
| 11. | SZOMBATHELYI HALADÁS | 54 |
| 12. | WKW ETO FC GYŐR | 46 |
| 13. | BFC SIÓFOK | 45 |
| 14. | BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE | 44 |
| 15. | DOROGI FC | 44 |
| 16. | SZENTLŐRINC | 42 |
| 17. | AQVITAL FC CSÁKVÁR | 38 |
| 18. | KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC | 33 |
| 19. | KOLORCITY KAZINCBARCIKA | 33 |
| 20. | DEAC | 23 |




