Hétközi fordulóval folytatódik az NB III. Közép csoport idei szezonja, amelyben tíz nap szünet után rendeznek újra bajnoki mérkőzéseket.
Immáron hivatalos, hogy a Hódmezővásárhelyi FC saját pályáján fogadhatja a Balassagyarmatot: a vásárhelyi stadionban elkészült a mobillelátó, és az MLSZ is engedélyt adott, így ebben a szezonban először játszhat valóban hazai pályán a HFC. Mindez azért is fontos, mert a makói és mórahalmi albérletben eddig nem tudott pontot szerezni Koncz Zsolt együttese, három mérkőzését is elveszítette, idegenben viszont mind a négyet megnyerte. Most a szintén újonc Balassagyarmatot fogadja a csapat, amely eddig hasonlóan teljesít, mint a HFC, egy ponttal és egy helyezéssel áll jobban a kék-sárgáknál, így mondhatni kulcsmeccs vár a vásárhelyiekre szerda délután.
A Makó listavezetőként utazhat a Szekszárdhoz: a hagymavárosiak a liga legjobb formájában lévő csapata, azonban a szekszárdi pálya bárkire veszélyes. A Tolna megyeiek eddig három hazai meccsük során nem találtak legyőzőre, azonban a makóiak eddig mindkét idegenbeli meccsüket kapott gól nélkül tudták megnyerni. Kiélezett, kemény meccsre van kilátás, azonban a makóiak elmúlt hetekbeli formáját látva bizakodóan állhat a meccshez.
A szerdán 16 órakor kezdődő HFC–Balassagyarmat és Szekszárd–Makó mérkőzésekről eredménykövetővel jelentkezik a csfoci.hu!
Aktuális tabella
Tovább a teljes tabella megtekintéséhez
2020/2021 - NB III
| # | Csapat neve | Pont |
|---|---|---|
| 1. | IVÁNCSA KSE | 84 |
| 2. | KECSKEMÉTI TE | 80 |
| 3. | BUDAPEST HONVÉD-MFA II. | 73 |
| 4. | FC DABAS | 71 |
| 5. | FERENCVÁROSI TC II. | 70 |
| 6. | ESMTK | 57 |
| 7. | HR-RENT KOZÁRMISLENY | 57 |
| 8. | MONOR | 56 |
| 9. | DABAS-GYÓN FC | 55 |
| 10. | PAKSI FC II. | 52 |
| 11. | ÚJPEST FC II. | 51 |
| 12. | RÁKOSMENTE FC | 48 |
| 13. | DUNAÚJVÁROS | 47 |
| 14. | SZEKSZÁRDI UFC | 47 |
| 15. | VÁC FC | 47 |
| 16. | HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI FC | 46 |
| 17. | KÖRÖSLADÁNYI MSK | 40 |
| 18. | TAKSONY SE | 32 |
| 19. | SZEGEDI VSE | 24 |
| 20. | MAJOSI SE | 14 |




