Egy pillanatig sem volt kérdéses, hogy nyerni tud a Makó a Mohács otthonában: a hagymavárosiak az elejétől kezdve domináltak a meccsen, és szép támadásokat tudtak végigvinni: bő fél óra után már három-nullra vezettek a vendégek. A folytatásban sem vett vissza igazán a Maros-parti csapat, amely végül ötgólos, sima győzelmet aratott.
Vásárhelyen is hasonlóan indult a meccs, és úgy tűnt, a HFC visszavághat az őszi vereségért: csakhogy a kétgólos előny után érthetetlenül jöttek a vásárhelyi hibák, és a szünetben már a vendégeknél volt az előny. Innen már nem tudott talpra állni a HFC, amely borzasztóan fájó vereséget szenvedett hazai pályán.
NB III. Közép csoport, 30. forduló
B Build Mohács–Makó FC 0–5 (0-3)
Mohács, vezette: Altorjay Áron (Schweighardt, Mózsa).
Mohács: Farkas M. – Forró (Pókos, 62.), Ignácz (Marton, 73.), Károly (Bódis, 62.), Hetényi (Dér, 30.), Vég (Nagy Zs., a szünetben), Gellén, Müllerlei, Csernik, Bischoff, Kocsis. Edző: Kvanduk János.
Makó: Bordás (Köteles, 56.) – Tamaskó, Dóra (Heidrich, 70.), Babolek (Széll, 56.), Zámbori (Major, a szünetben), Magyar, Sirokmán, Rabecz, Pócs, Sziklási, Nikics (Juhász, a szünetben). Edző: Siha Zsolt.
Gól: Babolek (13., 31.), Tamaskó (36., 76.), Rabecz (52.).
Hódmezővásárhelyi FC–Paksi FC II. 2–4 (2-3)
Hódmezővásárhely, vezette: Muhari Gergő (Pogonyi, Varga L.).
HFC: Füstös – Molnár Á., Asztalos, Molnár B., Antman (Pilán, a szünetben) – Ondrejó, Povázsai (Hegedűs M., a szünetben), Mezei (Tapiska, 63.), Németh K. (Gyüre, 79.) – Bata, Kiss K. (Pálhegyi, 79.) Edző: Koncz Zsolt.
Paksi FC II.: Simon B. – Gregor, Volter, Süvöltös, Ribár (Pesti, 72.), Lakatos-Lengyel, Budai, Szekszárdi, Görög, Zoltán R. (Kovács L., 64.), Lajkó (Osztermájer, 84.).. Edző: Kindl István.
Gól: Bata (4.), Molnár Á. (16.), ill. Budai (26.), Szekszárdi (45., 11-esből), Ribár (46.), Kovács L. (77.).
Aktuális tabella
Tovább a teljes tabella megtekintéséhez
2020/2021 - NB III
| # | Csapat neve | Pont |
|---|---|---|
| 1. | IVÁNCSA KSE | 84 |
| 2. | KECSKEMÉTI TE | 80 |
| 3. | BUDAPEST HONVÉD-MFA II. | 73 |
| 4. | FC DABAS | 71 |
| 5. | FERENCVÁROSI TC II. | 70 |
| 6. | ESMTK | 57 |
| 7. | HR-RENT KOZÁRMISLENY | 57 |
| 8. | MONOR | 56 |
| 9. | DABAS-GYÓN FC | 55 |
| 10. | PAKSI FC II. | 52 |
| 11. | ÚJPEST FC II. | 51 |
| 12. | RÁKOSMENTE FC | 48 |
| 13. | DUNAÚJVÁROS | 47 |
| 14. | SZEKSZÁRDI UFC | 47 |
| 15. | VÁC FC | 47 |
| 16. | HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI FC | 46 |
| 17. | KÖRÖSLADÁNYI MSK | 40 |
| 18. | TAKSONY SE | 32 |
| 19. | SZEGEDI VSE | 24 |
| 20. | MAJOSI SE | 14 |




