A hetedik fordulót rendezik a a JET-SOL Liga női NB I-es labdarúgó-bajnokságban a hétvégén. Az újonc Szent Mihály csapata a tabella második helyén álló Haladást fogadja. A szegedieknek egyre jobban megy a játék az első osztályban, bár legutóbb ismét vereséget szenvedtek. Ráadásul az Astra elleni meccsen megsérült kapusuk Tamara Skoric . Tamarának a csuklója tört el két hete, így ő nem léphet pályára. Szintén nem védhet még Schildkraut Fruzsina, akinek bokasérülése nem jött rendbe. – Jankulár Zita áll majd a kapuba, őt nyáron igazoltuk, ez lesz az első NB I-es meccse. Van még két betegünk is: Gál Bianka tüdőgyulladással fekszik otthon és Zimányi Kovács Anikó sem edzett két hete betegség miatt – sorolta a gondokat Hódi Mihály. A gárda edzője ennek ellenére bizakodó, szerinte az ilyen helyzetek erőt adnak a csapatnak. – Természetesen tudom, nem mi vagyunk a mérkőzés esélyesei, mégsem megyünk ki feltett kézzel a pályára. Tudjuk, hogy az ellenfél esélyesebb, mégis szeretnénk megmutatni hogy itthon tudjuk tartani akár a 3 pontot is.
Hódi hozzátette: a statisztikát elemezve, látszik, csapata meccsről-meccsre fejlődik, véleménye szerint az idő nekik dolgozik. A bennmaradás a céljuk, úgy gondolja ezt el fogják érni, hiszen a lányok lelkesek és motiváltak. Szent Mihály vasárnap 14 óra 30 perckor fogadja a szombathelyieket. A Haladásnak 3 győzelme, két döntetlenje és egy veresége van, a szegediek egy győzelemmel és 5 vereséggel a 7. a bajnokságban.
Fotó forrása: Gémes Sándor




