U21-es válogatottunk március 21-én a moldávokat fogadja felkészülési mérkőzésén, öt nappal később pedig Almatyban lép pályára Eb-selejtezőn a házigazda kazahok ellen.
Mint ismert, néhány hete Gera Zoltán a Vasas vezetőedzője lett, a helyét Szélesi Zoltán vette át az U21-es válogatott élén. Az új szövetségi edző azonnal munkába állt, most pedig kihirdette az első keretét, amely vasárnaptól a moldávok elleni hazai felkészülési mérkőzésre és a kazahok elleni idegenbeli Eb-selejtezőre készül Telkiben – írja az mlsz.hu.
A magyar csapat keretében az MTK Budapest játékosa, a SZEOL SC-ben nevelkedett Horváth Artúr is helyet kapott.
A válogatott kerete:
Kapusok:
Hegyi Krisztián (Den Bosch)
Pécsi Ármin (Puskás Akadémia)
Tóth Balázs (Kazincbarcika)
Dala Martin (Nyíregyháza)
Védők:
Ilynbor Patrick (Kecskeméti TE)
Baranyai Nimród (DVSC)
Yaakobishvili Antal (Girona)
Vas Gábor (Paks)
Csinger Márk (DAC)
Szabó Alex (Bp. Honvéd)
Középpályások:
Kovács Mátyás (MTK Budapest)
Kerezsi Zalán (Bp. Honvéd)
Kata Mihály (MTK Budapest)
Horváth Artúr (MTK Budapest)
Benczenleitner Barna (Bp. Honvéd)
Komáromi György (Puskás Akadémia)
Katona Bálint (Ferencváros)
Bényei Ágoston (DVTK)
Vitális Milán (DAC)
Baráth Péter (Raków)
Kosznovszky Márk (MTK Budapest)
Támadók:
Gruber Zsombor (ZTE FC)
Molnár Rajmund (MTK Budapest)
Németh András (Hamburger SV)
Tóth Milán (Vasas)




