Hosszabbított a Vasassal Szivacski Donát

Ő viseli legrégebb ideje a Vasas mezét.

Újabb három évre szóló szerződést kötött a Vasassal Szivacski Donát: a 25 éves játékos 2025. június 30-ig szóló kontraktust írt alá az NB I.-ben újonc csapattal.

A Tisza Volán nevelése hét év alatt 151 meccsen játszott az angyalföldieknél, ebből 43 NB I.-es, 108 NB II.-es mérkőzésen lépett pályára – a tavalyi szezonban például a 38 bajnoki fordulóból 37 alkalommal is kezdő volt.

– Örülök, hogy sikerült szerződést hosszabbítani a klubbal, hiszen mindenképpen itt szerettem volna folytatni a pályafutásomat, főleg úgy, hogy feljutottunk az NB I-be. Remélem, hogy jól fogunk szerepelni az élvonalban, bizakodó vagyok az új szezont illetően. A célom, hogy sikeres legyen a csapat és minél többet játsszak – mondta a klub honlapjának Szivacski Donát, aki megszakítás nélkül a jelenlegi legrégebbi Vasas játékos, aki a klubban szerepel.

(Fotó: vasasfc.hu)