Az MLSZ-ben elkészítették a MOL Magyar kupa első fordulós mérkőzéseinek párosítását: Csongrád-Csanád megyéből ebben a körben öt csapat volt érintett, a Szeged-Csanád Grosics Akadémia pedig majd a harmadik körben csatlakozik be a küzdelmekbe. A csapatokat földrajzi elhelyezkedésük szerint négy, 32 tagú csoportba sorsolták, az első két forduló során ezekből a csoportokból kaphattak ellenfeleket a csapatok.
Nos, minden csapatunkra idegenbeli mérkőzés vár majd: a Makó csoportbeli riválist kapott, hiszen a Szolnokkal játszik idegenben – érdekesség, hogy a két csapat egy héttel korábban a Maros-partján bajnokin is összecsap majd. A Hódmezővásárhelyi FC a Bács megyei I. osztály előző évi bajnokát, a Kiskunfélegyházát kapta a sorsoláson, így a HFC is utazik majd ebben a körben.
Az Amatőr kupa győztes SZVSE a Jász-Nagykun-Szolnok megyei I. osztály előző idényének hatodik helyezettjéhez, a Kisújszálláshoz látogat, a Deszk a Bács megyei I. osztályban legutóbb 11. Kecel vendége lesz, míg a Székkutasra egy Pest megyei rivális vár, az előző szezonban még az NB III.-ban érdekelt, ám idén csak a Pest megyei II. osztályban induló Dabas-Gyón FC otthonában lépnek pályára a kutasiak.
A meccseket augusztus 6-án rendezik, a továbbjutás egy mérkőzésen dől el.
MOL Magyar kupa, 1. forduló, Dél-keleti csoport
Dabas-Gyón FC–Székkutas
Kiskunfélegyháza–Hódmezővásárhelyi FC
Kisújszállás–SZVSE
Szolnoki MÁV FC–Makó
Kecel–Deszk




