NB III tabella megtekintése

Folytatódott a HFC sorozata, őrült meccset játszott a Szeged II.

Mindkét csapat négy gólt lőtt.

A végén döntött a Vásárhely Martfűn, ahol a nagy elánnal futballozó hazaiakkal szemben nem igazán találta a fogást kezdetben a HFC. A félidő második felében már jobban működött a vásárhelyiek játéka, Gréczi emelését követően a gólvonalról vágták ki a hazaiak a labdát, majd a szünet előtt a Martfű szerezte meg a vezetst. A fordulás után Mahler átlövésével egyenlített aHFC, majd egyre inkább ellenfele fölé nőtt. Az utolsó tíz percben háromszor is betalált a Vásárhely, amely a végére felőrölte ellenfelét, így zsinórban a hatodik meccsét nyerte meg.

Nem sikerült viszont a győzelem a Szeged-Csanád GA II.-nek, amely kétgólos hátrányból kétgólos előnyt épített ki a meccs végére úgy, hogy az utolsó szűk negyed órát emberhátrányban játszotta. Az utolsó percekben azonban előbb szépített, majd egy büntetőből egyenlített a BKV, így nem tudott felzárkózni a riválisokra a szegedi csapat.

NB III., Dél-keleti csoport, 26. forduló

17.00

BKV Előre–Szeged-Csanád Grosics Akadémia II. 4–4 (2-0)
Budapest, BKV Előre stadion, vezette: Maml Zoltán (Domján, Tóth Cs.).
BKV Előre: Horváth G. – Reizer, Balogh Mi. (Ihos, 74.), Forgács, Szabó N., Kubó, Mudri (Takács, a szünetben), Kesselbauer (Szántó, 92.), Dani (Zoboki, 74.), Kerék, Balogh Má.
Szeged-Csanád GA II.: Onódi – Burai, Berta, Sándor, Lestyán, Doncsecz (Maronyai, 72.), Vladul (Fábiánkovits, 84.), Bakó (Dudás, 72.), Nagy D., Gyuga, Pataki.
Gól: Kerék (23, 27., 96., a harmadikat 11-esből), Ihos (88.), ill. Pataki (56., 85.), Doncsecz (58.), Lestyán (70.).
Kiállítva: Sándor (78.).

Martfű–Hódmezővásárhelyi FC 1–4 (1-0)
Martfű, vezette: Práth Dávid (Szilágyi N., Szilágyi Zs.).
Martfű: Gerhát – Szabó T. (Kriska, 53.), Mlinárcsik, Sindel, Vincze P. (Ficsor, 6.), Pintér (Szedlák, 53.), Vadas, Kasik (Lukács R., 75.), Asztalos (Izsold, 53.), Balla, Desnica. Edző: Koncz Zsolt.
HFC: Deczki – Gréczi (Borbás M., 73.), Mahler, Török, Sipos G., Pleszkán (Orosz M., 12.), Dóra D., Guth, Zana, Zámbori D. (Molnár B., 32.), Rabecz V. (Hegedűs M., 73.). Edző: Antal Krisztián.
Gól: Balla (44.), ill. Mahler (50., 88.), Borbás M. (80.), Hegedűs M. (92.).

Aktuális tabella

Tovább a teljes tabella megtekintéséhez

2020/2021 - NB III

#Csapat nevePont
1.IVÁNCSA KSE84
2.KECSKEMÉTI TE80
3.BUDAPEST HONVÉD-MFA II.73
4.FC DABAS71
5.FERENCVÁROSI TC II.70
6.ESMTK57
7.HR-RENT KOZÁRMISLENY57
8.MONOR56
9.DABAS-GYÓN FC55
10.PAKSI FC II.52
11.ÚJPEST FC II.51
12.RÁKOSMENTE FC48
13.DUNAÚJVÁROS47
14.SZEKSZÁRDI UFC47
15.VÁC FC47
16.HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI FC46
17.KÖRÖSLADÁNYI MSK40
18.TAKSONY SE32
19.SZEGEDI VSE24
20.MAJOSI SE14