A múlt heti, hatpontos hétvége után egy keményebb forduló előtt állnak a Csongrád-Csanád megyei NB III.-as csapatok.
Már bentmaradó helyen áll a Hódmezővásárhelyi FC, ez pedig nagyban köszönhető annak, hogy az elmúlt négy meccsét egyaránt győzelemmel zárta a csapat. Most ahhoz a Kozármislenyhez utaznak a kék-sárgák, amely a hétközben edzőt váltott: a csapatot eddig irányító Jelena Richárd lemondott, utódja pedig az a Kovács Zoltán lett, aki 2014. óta dolgozik a klub kötelekében.
A Misleny éppen ellenkező utat jár be, hiszen az elmúlt négy meccset egyaránt elveszítette: az edzőváltás pedig bizonyára felpaprikázza a baranyai csapatot. A vásárhelyiek ezúttal nem számíthatnak majd Orovecz Ádám játékára, aki legutóbb az ötödik sárga lapját gyűjtötte be.
Nem lesz könnyebb dolga az SZVSE-nek sem, amely a hatodik helyezett Monor otthonába látogat. A Vasutasok több játékosának pályára lépése is kérdéses a sérültek miatt, ráadásul a Monor egy rutinos csapat, akik igen eredményesen is játszanak: ötven lőtt góljuknál csak a közvetlen élboly tagjai szereztek többet.
A szegediek hátránya jelenleg 14 pont, amit a bentmaradást illeti, azaz egyre inkább fokozódik a helyzet – ennek elkerüléséhez pedig a monorihoz hasonló bravúrokra lenne szükség az SZVSE-től.
A vasárnap 17 órakor kezdődő Kozármisleny–Hódmezővásárhelyi FC és Monor–SZVSE mérkőzésekről élő eredménykövetővel jelentkezik a csfoci.hu!
Aktuális tabella
Tovább a teljes tabella megtekintéséhez
2020/2021 - NB III
| # | Csapat neve | Pont |
|---|---|---|
| 1. | IVÁNCSA KSE | 84 |
| 2. | KECSKEMÉTI TE | 80 |
| 3. | BUDAPEST HONVÉD-MFA II. | 73 |
| 4. | FC DABAS | 71 |
| 5. | FERENCVÁROSI TC II. | 70 |
| 6. | ESMTK | 57 |
| 7. | HR-RENT KOZÁRMISLENY | 57 |
| 8. | MONOR | 56 |
| 9. | DABAS-GYÓN FC | 55 |
| 10. | PAKSI FC II. | 52 |
| 11. | ÚJPEST FC II. | 51 |
| 12. | RÁKOSMENTE FC | 48 |
| 13. | DUNAÚJVÁROS | 47 |
| 14. | SZEKSZÁRDI UFC | 47 |
| 15. | VÁC FC | 47 |
| 16. | HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI FC | 46 |
| 17. | KÖRÖSLADÁNYI MSK | 40 |
| 18. | TAKSONY SE | 32 |
| 19. | SZEGEDI VSE | 24 |
| 20. | MAJOSI SE | 14 |




