
Már az első percben hátrányba került a Szeged-Csanád Grosics Akadémia II. a Dél-keleti csoport bajnoki címét múlt héten bebiztosító Békéscsaba otthonában. Komáromi jobb oldali beadására ketten is érkeztek a hosszún, közülük Vólent tudott fejelni, akinek fejese a bal alsóban kötött ki, 1-0. Az ötödik percben Doncsecz húzott befelé a bal szélről, és szép, mintegy 18 méteres átlövése a jobb alsóban kötött ki, az asszisztens jelzésére azonban a játékvezető les miatt nem adta meg a gólt – holott a tizenhatoson belül nem ért hozzá szegedi játékos. Egyenlő erők küzdelmét hozta a félidőig hátralévő időszak, a mezőnyben ugyan valamivel aktívabb volt a Békéscsaba, de komoly helyzetekben ez nem igazán mutatkozott meg. A térfélcserét követően is kiegyenlített játék zajlott a pályán, majd a végjátékhoz közeledve Krnácsot tornáztatta meg kétszer a szegedi támadósor, a második tekerésnél nagyot védett a csabaiak kapusa, aki a léc alól szedte ki a labdát. A ráadás pillanataiban Lestyán szabálytalankodott utolsó emberként, amiért kiállította őt a játékvezető – a Szeged-Csanád GA II. nagyot küzdött, de nem tudott pontot szerezni a bajnok otthonában.
Ezúttal sem talált fogást a Dabason a Hódmezővásárhelyi FC, pedig most is megvolt az emberelőny: az ősszel kettős emberelőnyben is pontot tudott szerezni a Dabas Vásárhelyen, a hazaiak pedig Földeák kiállítása miatt ezúttal is több mint egy félidőt emberhátrányban játszottak. Hiába a nyomasztó vásárhelyi fölény, az utolsó megoldásokba rendre hiba csúszott – nyolc megnyert bajnokit követően megszakadt a HFC kiváló sorozata, de mivel a Körösladány kikapott az ESMTK vendégeként, így is szinte biztos a vásárhelyi dobogó az év végén, hiszen öt ponttal vezet a HFC a negyedik Körösladány előtt, és már csak két forduló van a szezonból.
NB III., Dél-keleti csoport, 28. forduló
17.00
Békéscsaba 1912 Előre–Szeged-Csanád Grosics Akadémia II. 1–0 (1-0)
Békéscsaba, Kórház utcai stadion, vezette: Tóth Tamás (Tőkés, Gergely).
Békéscsaba: Krnács – Komáromi, Farkas, Pintér, Zvara, Vólent, Kuzma, Kóródi, Tóth M., Bora, Sármány. Edző: Csató Sándor.
Szeged-Csanád GA II.: Onódi – Sándor, Berta, Benyó, Lestyán, Doncsecz, Bakó, Dudás, Nagy D., Gyuga, Pataki. Edző: Bilics Igor.
Gól: Vólent (1.).
Kiállítva: Lestyán (91.).
Meton-FC Dabas–Hódmezővásárhelyi FC 0-0
Dabas, FC Dabas Wellis sportpark, vezette: Juhász Dávid (Balla, Elek).
FC Dabas: Balogh J. – Forgács, Jancsó, Surman, Lettner, Kotroczó, Csóri, Földeák, Dudás, Molnár I. B., Domokos. Edző: Tóth László.
Hódmezővásárhelyi FC: Deczki – Gréczi, Molnár II. B., Mahler, Török, Sipos, Dóra, Guth, Zana, Tóth P., Rabecz. Edző: Antal Krisztián.
Kiállítva: Földeák (37.).
Aktuális tabella
Tovább a teljes tabella megtekintéséhez
2020/2021 - NB III
# | Csapat neve | Pont |
---|---|---|
1. | IVÁNCSA KSE | 84 |
2. | KECSKEMÉTI TE | 80 |
3. | BUDAPEST HONVÉD-MFA II. | 73 |
4. | FC DABAS | 71 |
5. | FERENCVÁROSI TC II. | 70 |
6. | ESMTK | 57 |
7. | HR-RENT KOZÁRMISLENY | 57 |
8. | MONOR | 56 |
9. | DABAS-GYÓN FC | 55 |
10. | PAKSI FC II. | 52 |
11. | ÚJPEST FC II. | 51 |
12. | RÁKOSMENTE FC | 48 |
13. | DUNAÚJVÁROS | 47 |
14. | SZEKSZÁRDI UFC | 47 |
15. | VÁC FC | 47 |
16. | HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI FC | 46 |
17. | KÖRÖSLADÁNYI MSK | 40 |
18. | TAKSONY SE | 32 |
19. | SZEGEDI VSE | 24 |
20. | MAJOSI SE | 14 |