
A küzdelemről és a taktikáról szólt az első 45 perc a közvetlen riválisok mérkőzésén, Füzesgyarmaton. Hiába birtokolta többet a labdát a Szeged-Csanád GA II., ezt nem sikerült gólra váltani – nem úgy a második félidőben, amikor öt perc alatt kétszer is betaláltak a Tisza-partiak. Amilyen gyorsan jött a kétgólos előny, úgy el is illant a játékrész közepén, miután előbb egy büntetőből szépítettek a hazaiak, majd az egyenlítés is sikerült a Füzesgyarmatnak. A végn ugyan mindkét csapat előtt volt egy-egy ziccer, de maradt a 2-2.
A fővárosban remekül kezdett a HFC, amely szépen végigvitt támadást követően került előnybe, miután Hegedűs bepasszolta a középre tett labdát. A gólt követően gyorsan megduplázhatta volna előnyét a HFC, de kimaradt a ziccer – a hazaiak főleg a szabadrúgásokra, szögletekre építettek, de Deczkinek nem kellett komoly bravúrt bemutatnia. A szünet után is főképp a rögzített helyzetekből próbált veszélyeztetni a Pénzügyőr, de a HFC végig stabil maradt, és megőrizte a korán megszerzett előnyét – ezzel pedig pontszámban beérte a harmadik Körösladányt.
NB III., Dél-keleti csoport, 22. forduló
16.00
Füzesgyarmat–Szeged-Csanád Grosics Akadémia II. 2–2 (0-0)
Füzesgyarmat, vezette: Fehérvári Patik (Bán, Balogh).
Füzesgyarmat: Fildan – Mező, Kis Sz., Szakács (Szabó M., 68.), Szabó B., Sándor R., Schmidt, Soós, Achim, Jónyer, Dlehány (Csáki, 68.). Edző: Szabados Tamás.
Szeged-Csanád GA II.: Szalontai – Berta, Benyó, Gyuga, Dudás (Milencovici ,62.), Nagy D. (Maronyai, a szünetben), Sándor M., Lestyán, Bakó (Burai, 62.), Pataki, Vladul. Edző: Bilics Igor.
Gól: Schmidt (73.), Sándor (75.), ill. Vladul (49.), Pataki (55.).
Pénzügyőr–Hódmezővásárhelyi FC 0–1 (0-1)
Budapest, NAV Pasaréti úti sporttelep, vezette: Kreitl Tamás (ifj. Imrő, Frank).
Pénzügyőr: Steer – Balázs (Kiss D., 72.), Tóth K., Farkas B. (Rácz M., 81.), Gajda (Tóth D., a szünetben), Bene, Karacs, Stoiacovici (Bartos, 68.), Simon K., Megyeri (Zöld, 81.), Labát. Edző: Seres Zsolt.
HFC: Deczki – Gréczi (Orosz, 82.), Török, Borbás (Mahler, 64.), Sipos, Pleszkán (Kónya, 90.), Dóra, Guth, Zana, Zámbori, Hegedűs (Rabecz V., 64.). Edző: Antal Krisztián.
Gól: Hegedűs (8.).
Aktuális tabella
Tovább a teljes tabella megtekintéséhez
2020/2021 - NB III
# | Csapat neve | Pont |
---|---|---|
1. | IVÁNCSA KSE | 84 |
2. | KECSKEMÉTI TE | 80 |
3. | BUDAPEST HONVÉD-MFA II. | 73 |
4. | FC DABAS | 71 |
5. | FERENCVÁROSI TC II. | 70 |
6. | ESMTK | 57 |
7. | HR-RENT KOZÁRMISLENY | 57 |
8. | MONOR | 56 |
9. | DABAS-GYÓN FC | 55 |
10. | PAKSI FC II. | 52 |
11. | ÚJPEST FC II. | 51 |
12. | RÁKOSMENTE FC | 48 |
13. | DUNAÚJVÁROS | 47 |
14. | SZEKSZÁRDI UFC | 47 |
15. | VÁC FC | 47 |
16. | HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI FC | 46 |
17. | KÖRÖSLADÁNYI MSK | 40 |
18. | TAKSONY SE | 32 |
19. | SZEGEDI VSE | 24 |
20. | MAJOSI SE | 14 |