NB III tabella megtekintése

Idegenben játszanak az NB III.-as csapatok

Hatpontos meccset játszik a Szeged-Csanád GA II.

Mindkét Csongrád-Csanád vármegyei csapat idegenben lép pályára az NB III. Dél-keleti csoportjának hatodik fordulójában. Vasárnap 16 órától a Szeged-Csanád Grosics Akadémia II.-re egy másik kettes csapat, a Kecskemét második csapata vár majd idegenben – a szegediek hétközben megszerezték első pontjukat, most pedig arra törekedhetnek az eddig pont nélkül álló rivális otthonában, hogy az első győzelem is meglegyen.

– Hozzánk hasonlóan egy fiatal csapattal találkozunk majd, biztos vagyok benne, hogy egy hajtós kis meccs lesz. Az elmúlt találkozókon megvoltak a helyzeteink ahhoz, hogy nyerjünk. Egyre jobban kezdjük felvenni a bajnokság ritmusát. Bízom benne, hogy vasárnap sikerül begyűjtenünk a három pontot – nyilatkozta Andorka Péter, a Szeged-Csanád GA II. edzője a klub honlapján.

A Hódmezővásárhelyi FC a szolnoki győzelmet követően ismét egy idegenbeli meccsre készül. A vásárhelyiek ezúttal a vasárnap 16 órától Cegléd otthonában lépnek pályára – hétközben még nem debütált a klub új szerzeménye, az MTK Budapesttől érkező Dóra Donát, távozott viszont a csapattól a fiatal Bónus Marcell, aki Orosházára szerződött.

– Próbálunk a szolnoki győzelemből táplálkozni, de nem szabad, hogy elbizakodottak legyünk. Nagy szükség volt szerdán is a csereembereinkre, de látszik a játékoson is, hogy bizonyítani is szeretnének. Más mérkőzésre számítok, mint Szolnokon. Kérdéses, hogy ellenfelünk milyen szemlélettel vág neki ennek a meccsnek, de minden opcióval számolunk – mondta Antal Krisztián, a HFC edzője.

(Fotó: HFC)

Aktuális tabella

Tovább a teljes tabella megtekintéséhez

2020/2021 - NB III

#Csapat nevePont
1.IVÁNCSA KSE84
2.KECSKEMÉTI TE80
3.BUDAPEST HONVÉD-MFA II.73
4.FC DABAS71
5.FERENCVÁROSI TC II.70
6.ESMTK57
7.HR-RENT KOZÁRMISLENY57
8.MONOR56
9.DABAS-GYÓN FC55
10.PAKSI FC II.52
11.ÚJPEST FC II.51
12.RÁKOSMENTE FC48
13.DUNAÚJVÁROS47
14.SZEKSZÁRDI UFC47
15.VÁC FC47
16.HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI FC46
17.KÖRÖSLADÁNYI MSK40
18.TAKSONY SE32
19.SZEGEDI VSE24
20.MAJOSI SE14