Így épül fel a futball hátországa a vármegyében

Sorozatunkban igyekszünk betekintést nyújtani a vármegyei labdarúgás hátországába

A Magyar Labdarúgó Szövetség által előírt módszerrel zajlik az utánpótlás-képzés országszerte, így Csongrád-Csanád vármegyében is. Sorozatunkban igyekszünk betekintést nyújtani a vármegyei labdarúgás hátországába, kezdésképp az utánpótlás felépítéséről lesz szó.

A DAFC Szeged kezdeményezésére sorozatot indítunk a vármegyei utánpótlásról. Az MLSZ által kidolgozott szisztéma szerint az országos tíz akadémia alatt a tehetségközpontok, alattuk pedig a körzetközpontok helyezkednek el. Csongrád-Csanád vármegyében a Szeged-Csanád Grosics Akadémia a tehetségközpont, míg a minimum nyolc klubot magába foglaló körzetközponti státusszal négy egyesület, a Makó FC, a Hódmezővásárhelyi FC, a SZEOL SC és a DAFC Szeged bír.

A körzetközpontok feladatai közé tartoznak többek között a Bozsik-tornák és fesztiválok megrendezése. Ezek a rendezvények nem feltétlenül a teljesítményorientáltságról szólnak, de minden csapatból ki kell emelni valakit egy tornát követően, az eseményeket pedig dokumentálni, és jelenteni kell az MLSZ felé.

A körzetközpontoknak a 13 éves gyerekekig bezárólag kell foglalkozásokat tartania a gyerekeknek, miközben kapcsolatban kell lennie a tehetségközpontokkal. A klubok feladata, hogy időnként körzetválogatotti tornákat szervezzenek. Ennek lényege, hogy az ügyes gyerekeket azonos képességűekkel trenírozzák, majd a klubjukhoz visszatérve tovább tudnak fejlődni.

Az egész éven át tartó programsorozat során szakmai napok színesítik a naptárat. A körzetközpontoknak és tehetségközpontoknak össze kell dolgozniuk, hiszen a felfele áramoltatás mellett a tehetségközpontokból visszafele is kerülhetnek a fiatal játékosok a körzetközponti klubokba.

Ami a program kezdetét illeti, tudatos toborzási protokollok mentén zajlik a 4-5 éves gyerekek bevonzása a labdarúgásba, akik utána a körzetközpontokban pallérozódhatnak, hogy utána továbbléphessenek.