Megye I tabella megtekintése

Ismét vereséget szenvedett a címvédő

Az első félidőben kiegyenlített volt a játék, a másodikban már erőfölényben játszott a Szentes. A Kurca-partiak végül egy utolsó pillanatban kiharcolt 11-sel tartották otthon a három pontot.

Mindkét gárda kikapott az előző fordulóban, így nagy elánnal léptek pályára a csapatok. Az első félidőben kiegyenlített volt a játék, mindkét csapatnak voltak helyzetei. A Szentes Juhász Csaba fejeséből szerezhetett volna vezetést, a vendég Algyőnek is volt két nagyobb helyzete, ezeket bravúrosan védte a szentesiek kapusa. A második játékrészben már a hazaiak voltak erőfölényben, végig támadott a Szentes, Bertók és Kovács Gábor is gólt lőhetett volna. Az Algyő indiszponáltan játszott, föléjük nőtt a Kurca-parti gárda. A vendégek szerencséjére kapusuk, Siska Richárd remekelt, így úgy tűnt döntetlen lesz a vége. Utolsó percben végül kiharcolt egy büntetőt a Kinizsi. Bertókot rúgták fel a 92. minutumban, mindkét fél szerint jogos tizenegyes volt. Ezt már nem védte Siska, így a múlt heti Tiszasziget elleni fiaskó után ismét kikapott a címvédő.

Jövő héten szombaton délután a Szentes a sereghajtó UTC otthonába látogat, míg az Sebők László fiai a Zsombó ellen szépíthetnek.

Szentesi Kinizsi SZITE – Algyő SK 1-0 (0-0)

Szentes, vezette: Kőhalmi Attila (Barta Norbert István, Gera Ferenc).
Szentes: Tóth L. – Légrádi, Szabó L., Kovács N., Lekrinszki, Prozlik, Bertók, Molnár Zs., Debreczeni Kiss (Paczali, 10.), Orovecz, Juhász Cs. Edző: Némethy László.
Algyő:Siska – Sebők (Kiss R., 69.), Szil (Jernei, 60.), Pénzváltó, Varga G. (Táncos, 80.), Lovas, Mészáros (Lajkó, 69.), Belanka, Kalapács, Bozsóki, Kovács M. (Kovács L., 74.) Játékos-edző: Sebők László.
Gól: Bertók (92., tizenegyesből)
Sárga lap: Juhász Cs. (83.), Légrádi (86.), Bertók (92.) ill. Pénzváltó (91.)
Gól: Bertók (92., tizenegyesből)

Némethy László: – A mérkőzés előtt aláírtam volna a döntetlent, a második félidei teljesítményünk után viszont már csalódott lettem volna, ha nem szerezzük meg a három pontot. Jól kezdtük a bajnokságot, változtattunk az edzésmódszeren, úgy tűnik ez kezdi meghozni gyümölcsét.

Sebők László: – Nehéz most bármit mondani, két vesztes mérkőzés után. A második félidőben fölénk nőtt a Szentes, bíztam az egy pontban, nem jött össze.

Fotó forrása: hir45.hu

Aktuális tabella

Tovább a teljes tabella megtekintéséhez

2020/2021 - Megyei I. osztály

#Csapat nevePont
1.MAKÓ FC73
2.TISZASZIGET SE56
3.Szentesi Kinizsi SZITE54
4.APÁTFALVA SC48
5.ALGYŐ SK43
6.MÓRAHALOM VSE36
7.SZEGED 2011 KFT. II.36
8.Foliaplast-Bordány SK34
9.Hódmezővásárhelyi FC II.34
10.SZEGEDI VSE II.31
11.ESK Kiskundorozsma29
12.CSONGRÁD-KUNSÁG A.19
13.Székkutas TC17
14.UTC 1913 Labdarúgó Kft7