NB III tabella megtekintése

Hat gól mindkét szombati NB III.-as meccsen

Tíz emberrel is nyerhetett volna az SZVSE.

Az első félidőben is több nagy lehetősége akadt az SZVSE-nek a Szolnok elleni bajnokin, gólt viszont csak a szolnokiak szereztek. Kiss Kornél nagy lehetőségénél kimaradt a helyzet, a kipattanót pedig Amariutei sem tudta gólra váltani, majd a félidőt Kiss Kornél lövése zárta, akinek kísérlete a felső kapufát találta el. A Szolnok viszont két szöglet utáni fejesből kétgólos előnyre tett szert a pihenőre – igaz, ezt pillanatok alatt annulálta a második félidőt remekül kezdő SZVSE, amely három perc alatt egalizált, de közben létszámban megfogyatkozott, mert Kéri Tamást beszédért kiállította a játékvezető. Bár nyomás alatt volt az SZVSE, de kontrákból veszélyeztett, Amariutei újabb góljával vezetett is, de egy lecsúszott beadásból egyenlített a Szolnok. A legvégén azonban egy óriási lehetőséget nem tudott gólra váltani az SZVSE, Kiss Kornél fűzte át magát a védelmen, majd a jobbján ott volt Ábrahám-Fúrús, lövése azonban elakadt a kapusban, így maradt a döntetlen.

Nem volt viszont esélye a Sándorfalvának a pontszerzésre, az újonc a félidei háromgólos hátrányát követően szépíteni ugyan tudott a Csepel ellen, de a vendégek nem sokkal Oláh találatát követően visszaállították a háromgólos különbséget, majd el is vitték a három pontot Sándorfalváról.

NB III., Dél-keleti csoport, 6. forduló

16.00

Szegedi VSE–Szolnoki MÁV FC 3–3 (0–2)
Szeged, SZVSE-stadion, vezette: Gindl Szabocs (Pálfi, Zahorecz).
SZVSE: Tanács – Csamangó, Rádai, Kiss K., Ilyés (Doszkocs, 68.), Mezei, Nagy B. (Kis Cs., a szünetben), Benyó (Kovács P., a szünetben), Farkas M., Kéri, Amariutei (Ábrahám-Fúrús, 65.). Edző: Kelemen Balázs.
Szolnoki MÁV FC: Ladányi – Sefsaliu (Antal, 76.), Pinto (Lengyel, 76.), Pelles P., Iván, Annus, Lehoczky (Dósa, 63.), Klemenc, Antal, Tomics (Pelles Á., 63.), Csősz. Edző: Lengyel Béla.
Gól: Amariutei (51., 60.), Kéri (54.), ill. Annus (24.), Antal (30., 80.).
Kiállítva: Kéri (57.).

17.30

Sándorfalva–Csepel SC 1–5 (0–3)
Sándorfalva, vezette: Németh Gergely (Vozár, Lazanyecz)
Sándorfalva: Sági – Grünvald, Oláh (Szenczi, 67.), Babolek (Rabecz B., a szünetben), Varga R. (Horváth Z., a szünetben), Juhász, Koncz, Rabecz V., Dudás (Buzai, 77.), Széll Á. (Kincses, a szünetben), Gyuga. Edző: Antal Krisztián.
Csepel: Tóth Á. – Csabafi (Mészáros Á., 72.), Bogdán (Giuliani, 63.), Pintér (Csákány, 63.), Bencsetler, Szűcs L., Kubitsch, Túri, Sükösd, Fésü, Alarishi (Ignácz, 63.). Edző: Takács László.
Gól: Oláh (47.), ill. Sükösd (8.), Túri (17.), Szűcs L. (36.), Bogdán (54.) Ignácz (88.).

Aktuális tabella

Tovább a teljes tabella megtekintéséhez

2020/2021 - NB III

#Csapat nevePont
1.IVÁNCSA KSE84
2.KECSKEMÉTI TE80
3.BUDAPEST HONVÉD-MFA II.73
4.FC DABAS71
5.FERENCVÁROSI TC II.70
6.ESMTK57
7.HR-RENT KOZÁRMISLENY57
8.MONOR56
9.DABAS-GYÓN FC55
10.PAKSI FC II.52
11.ÚJPEST FC II.51
12.RÁKOSMENTE FC48
13.DUNAÚJVÁROS47
14.SZEKSZÁRDI UFC47
15.VÁC FC47
16.HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI FC46
17.KÖRÖSLADÁNYI MSK40
18.TAKSONY SE32
19.SZEGEDI VSE24
20.MAJOSI SE14