NB III tabella megtekintése

Fordított, és nyert a HFC

Sikerült javítani a HFC-nek.

Két elveszített mérkőzés után nyerni tudott a Hódmezővásárhelyi FC: a kék-sárgák a Dunaújvárost győzték le hazai pályán.

Bár a HFC ezúttal is hátrányba került, miután Szepessy értékesített egy tizenegyest, de két perccel később sikerült egyenlítenie a vásárhelyieknek. A HFC uralta a meccset, a próbálkozásoknak pedig a 68. percben lett eredménye Orosz révén, akinek góljával megfordította, és megnyerte a meccset a HFC.

Az Iváncsa szintén 2-1-re nyert a Cegléd ellen, így maradt a tabella élén, a HFC pedig a második helyről várhatja a folytatást.

NB III., Közép csoport, 27. forduló

16.00

Hódmezővásárhelyi FC–Dunaújváros 2–1 (1-1)
Hódmezővásárhely, vezette: Horváth Máté (Deme, Volentics).
HFC: Deczki – Ondrejó (Juhász, 69.), Schildkraut (Zabari, 83.), Hunya, Bata, Irmes (Tapiska, 69.), Orosz, Zana, Pesuth (Borbás, 76.), Zámbori, Barta (Rabecz, 69.). Edző: Antal Krisztián.
Dunaújváros: Molnár L. – Fehér, Németh K., Leidl (Kilin, 88.), Stampfel, Székely, Marlen, Szepessy, Hegedűs, Perjési, Tóth Á. (Gál, 69.). Edző: Dobos Barnabás.
Gól: Schildkraut (12.), Orosz (68.), ill. Szepessy (10., 11-esből).

Aktuális tabella

Tovább a teljes tabella megtekintéséhez

2020/2021 - NB III

#Csapat nevePont
1.IVÁNCSA KSE84
2.KECSKEMÉTI TE80
3.BUDAPEST HONVÉD-MFA II.73
4.FC DABAS71
5.FERENCVÁROSI TC II.70
6.ESMTK57
7.HR-RENT KOZÁRMISLENY57
8.MONOR56
9.DABAS-GYÓN FC55
10.PAKSI FC II.52
11.ÚJPEST FC II.51
12.RÁKOSMENTE FC48
13.DUNAÚJVÁROS47
14.SZEKSZÁRDI UFC47
15.VÁC FC47
16.HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI FC46
17.KÖRÖSLADÁNYI MSK40
18.TAKSONY SE32
19.SZEGEDI VSE24
20.MAJOSI SE14