A 31. forduló mérkőzéseit rendezik vasárnap 17 órától az NB III. Közép csoportjában: a Makó FC a Ceglédet fogadja, míg a Hódmezővásárhelyi FC a Dabas-Gyónhoz utazik.
A makóiak a hétközben magabiztos győzelmet arattak a Mohács vendégeként, így három nyeretlen meccsből álló sorozatot zártak le. Most azt a Ceglédet fogadja, amely csupán a 15. helyen áll a bajnokságban – igaz, a kieséstől tízpontos távolságban áll a Pest megyei csapat. A ceglédiek vereséggel hangoltak erre a találkozóra, miután odahaza kikaptak a Balassagyarmattól, ugyanakkor idegenben jobban teljesít, mint otthon – igaz, ez csak 18 pontot jelent a hazai 15-tel szemben. Ősszel korán hátrányba került a Makó Cegléden, ám végül egy pottal távozhatott aktuális ellenfelének otthonából.
A Hódmezővásárhelyi FC-nek viszont van miért visszavágnia, hiszen ahhoz a Dabas-Gyónhoz látogatnak vasárnap, amelytől október közepén vereséget szenvedtek hazai pályán. A HFC az elmúlt négy meccsén nem tudott nyerni, ugyanakkor a hatodik Monor is csak hat pontra van a vásárhelyiektől. Most egy olyan meccs vár a kék-sárgákra, ahol az ellenfél az utolsó esélyük egyikét igyekszik megragadni, hiszen kilenc pont a hátrányuk a bentmaradó helytől, és a szezonból még kilenc meccs van hátra.
A vasárnap 17 órakor kezdődő Makó–Cegléd és Dabas-Gyón–HFC meccsekről eredménykövetővel jelentkezünk!
Aktuális tabella
Tovább a teljes tabella megtekintéséhez
2020/2021 - NB III
| # | Csapat neve | Pont |
|---|---|---|
| 1. | IVÁNCSA KSE | 84 |
| 2. | KECSKEMÉTI TE | 80 |
| 3. | BUDAPEST HONVÉD-MFA II. | 73 |
| 4. | FC DABAS | 71 |
| 5. | FERENCVÁROSI TC II. | 70 |
| 6. | ESMTK | 57 |
| 7. | HR-RENT KOZÁRMISLENY | 57 |
| 8. | MONOR | 56 |
| 9. | DABAS-GYÓN FC | 55 |
| 10. | PAKSI FC II. | 52 |
| 11. | ÚJPEST FC II. | 51 |
| 12. | RÁKOSMENTE FC | 48 |
| 13. | DUNAÚJVÁROS | 47 |
| 14. | SZEKSZÁRDI UFC | 47 |
| 15. | VÁC FC | 47 |
| 16. | HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI FC | 46 |
| 17. | KÖRÖSLADÁNYI MSK | 40 |
| 18. | TAKSONY SE | 32 |
| 19. | SZEGEDI VSE | 24 |
| 20. | MAJOSI SE | 14 |




