NB III tabella megtekintése

Itthon javíthat a HFC

Ceglédre utazik a Makó.

Vasárnap 13 órától lépnek pályára a következő fordulóban az NB III. Közép csoportjában érdekelt Csongrád-Csanád megyei csapatok: a HFC itthon küszöbölheti ki a múlt heti csorbát, míg a listavezető Makó a Ceglédhez látogat.

Múlt héten nagy zakóba futott bele a Hódmezővásárhelyi FC, amely 7–1-re kapott ki a Paks II. vendégeként. Persze azért a meccsért is három pont jár, ugyanakkor a HFC számára fontos lenne, hogy mihamarabb sikerüljön feledtetnie ezt a kisiklást. A vasárnapi ellenfél, a Dabas-Gyón ellen erre reális esélye is mutatkozik a csapatnak, hiszen a kék-sárgák ellenfele utolsó előtti helyen áll a tabellán ; igaz, egyetlen győzelmüket éppen az elmúlt fordulóban szerezték, amikor legyőzték a Szekszárdot.

A Makóra is egy olyan ellenfél vár, amely talán többet remélt a szezon eddigi részétől, mint ameddig eddig elért: a Cegléd 13 pontjával a tabella 13. helyén áll, ráadásul már egy edzőváltáson is túl van. A ceglédiek otthonában ugyanakkor nem mehet biztosra a Makó, már csak azért sem, mert ellenfelük odahaza hat meccséből négyet is megnyert, csak a HFC és az FC Dabas tudott nyerni a ceglédi pályán. A Makó jelenleg egy ponttal előzi a Kozármisleny-Dunaújváros kettőst a tabella élén, és már csak azért is lenne fontos a vasárnapi győzelem számára, mert a hétközi fordulóban éppen a Dunaújvárost fogadja majd Siha Zsolt csapata.

A vasárnap 13 órakor kezdődő HFC–Dabas-Gyón és Cegléd–Makó mérkőzésekről élő eredménykövetővel jelentkezünk.

Aktuális tabella

Tovább a teljes tabella megtekintéséhez

2020/2021 - NB III

#Csapat nevePont
1.IVÁNCSA KSE84
2.KECSKEMÉTI TE80
3.BUDAPEST HONVÉD-MFA II.73
4.FC DABAS71
5.FERENCVÁROSI TC II.70
6.ESMTK57
7.HR-RENT KOZÁRMISLENY57
8.MONOR56
9.DABAS-GYÓN FC55
10.PAKSI FC II.52
11.ÚJPEST FC II.51
12.RÁKOSMENTE FC48
13.DUNAÚJVÁROS47
14.SZEKSZÁRDI UFC47
15.VÁC FC47
16.HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI FC46
17.KÖRÖSLADÁNYI MSK40
18.TAKSONY SE32
19.SZEGEDI VSE24
20.MAJOSI SE14