NB III tabella megtekintése

Jászsági ellenfelek az NB III.-ban

Mindkét Csongrád-Csanád vármegyei csapat Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei riválissal találkozik.

Vasárnap 17 órától a 25. fordulót rendezik az NB III. Dél-keleti csoportjából, és mind a Hódmezővásárhelyi, mind az SZVSE egy Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei ellenféllel találkozik húsvét vasárnapján.

A szegediek ahhoz a Martfűhöz utaznak, amely leguóbbi három meccsét elveszítette, és még nem érezheti magát biztonságban a bennmaradásért folytatott harcot illetően. A Martfű főleg hazai pályán eredményes, így az az ősszel ebben a párosításban 4-0-ás győzelmet aratott SZVSE-nek is óvatosnak kell lennie. A szegediek ugyanakkor jó előjelekkel várhatják a vasárnapi meccset, hiszen öt találkozó óta nem szenvedtek vereséget.

Közvetlen riválisát fogadja a Hódmezővásárhelyi FC, amelyhez az éppen mögötte álló Tiszaföldvár érkezik. A két csapatot egy pont választja el egymástól a vasárnapi bajnoki előtt, a földváriak még ha legutóbb vereséget is szenvedtek az egyik élcsapatnak számító Vasas II. ellen, az utóbbi időszakban szépen gyűjtögették a pontokat. A HFC-nek legutóbb két pont kicsúszott a kezéből Kecskeméten, a vasárnapi meccs győztese pedig tapadhatna a hetedik Honvéd II.-re.

(Fotó: Hódmezővásárhelyi FC)

Aktuális tabella

Tovább a teljes tabella megtekintéséhez

2020/2021 - NB III

#Csapat nevePont
1.IVÁNCSA KSE84
2.KECSKEMÉTI TE80
3.BUDAPEST HONVÉD-MFA II.73
4.FC DABAS71
5.FERENCVÁROSI TC II.70
6.ESMTK57
7.HR-RENT KOZÁRMISLENY57
8.MONOR56
9.DABAS-GYÓN FC55
10.PAKSI FC II.52
11.ÚJPEST FC II.51
12.RÁKOSMENTE FC48
13.DUNAÚJVÁROS47
14.SZEKSZÁRDI UFC47
15.VÁC FC47
16.HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI FC46
17.KÖRÖSLADÁNYI MSK40
18.TAKSONY SE32
19.SZEGEDI VSE24
20.MAJOSI SE14