A megyei IV. osztály Tisza-Maros csoportjának bajnoka, a Szőreg is belevágott a felkészülésbe. A Deszkkel partneregyesületként dolgozó csapat az új idényben már a 16 csapatos megyei III. osztályban játszhat majd.
– Heti két edzést fogunk tartani, amelyből az egyik kispályás játék lesz, a másikon pedig a Tóth Tamás kiváló munkájának köszönhetően hibátlan állapotban lévő nagypályán fogunk komoly edzésmunkát végezni. A bajnokság kezdetéig minden hétvégére szervezünk edzőmeccset, ebből kettőt az újonnan alakult Csengele II ellen fogunk játszani. Ha az őszi és téli időszakban tapasztalt létszámmal jelennek meg a játékosaim az edzéseken, biztos vagyok benne, hogy nem fogunk szégyent vallani a bajnokságban – mondta a futballista.hu-nak Csordás József, a szőregiek edzője.
Az is kiderült, Istókovics Márk Budapesten kezdi meg tanulmányait, így távozik a csapattól. Gémes Szabolcs és Táncos Bence a partnerklub Deszktől jelezte, hogy szívesen játszana a csapatban, így rájuk is számíthatnak, valamint a SZEOL SC-ből Csordás Csanád csatlakozott a csapathoz.
– Óvatosan azt mondanám, hogy az első megye II-as szezonunkban a bent maradás a cél, természetesen szeretnénk minél jobb helyen végezni. Erős lesz a mezőny, keményebb, nehezebb meccsekre számíthatunk, mint a megye IV-ben, de ha a mérkőzéseken a legerősebb kezdőcsapatot tudom a pályára küldeni, és megfelelő minőségű játékosok ülnek a kispadon, akkor azt gondolom, hogy nem kell félnünk senkitől – mondta a célokkal kapcsolatban Csordás József.
Aktuális tabella
Tovább a teljes tabella megtekintéséhez
2020/2021 - Megyei III. osztály
| # | Csapat neve | Pont |
|---|---|---|
| 1. | Szentesi Kinizsi II. | 60 |
| 2. | CSANÁDPALOTAI FC | 57 |
| 3. | RÖSZKE SK | 53 |
| 4. | FC SZEGVÁR | 47 |
| 5. | Szegedi Pázsit SE | 39 |
| 6. | KISTELEKI TE | 37 |
| 7. | Foliaplast-Bordány SK II | 35 |
| 8. | ÖTTÖMÖS SPORTEGYESÜLET | 33 |
| 9. | BAKS BARÁTI SE | 27 |
| 10. | Újszentiván | 26 |
| 11. | ZSOMBÓ SE | 26 |
| 12. | Ruzsa KSE | 23 |
| 13. | KSC Fábiánsebestyén | 17 |
| 14. | PUSZTAMÉRGES FMC | 9 |
| 15. | Kiszombor KSK | 0 |




