NB III tabella megtekintése

Jön a második tavaszi kör az NB III.-ban

A sereghajtót fogdja az SZVSE, a fővárosban játszik a HFC.

A 19. fordulót rendezik vasárnap az NB III. Dél-keleti csoportjában: 14 órától az SZVSE-G-Falc Kft. a sereghajtó Dabast fogadja, míg ugyanebben az időpontban a Hódmezővásárhelyi FC az ESMTK vendége lesz.

A szegediek legutóbb ugyan közel álltak egy bravúros győzelemhez a Monor otthonában, ám végül pont nélkül maradtak. Most azt a Dabast fogadják, amely a sereghajtó pozíciójából futhatott neki az idény második felének, ám a télen több változás állt be a csapat keretében, és új edzővel is vágott neki a folytatásnak a Dabas – az első idei fordulóban egygólos vereséget szenvedtek a csoport egyik bajnokesélyesétől, a Tiszakécskétől. A két csapat augusztus közepi, dabasi bajnokiját az SZVSE 2-1-re nyerte.

A Hódmezővásárhelyi FC-re a győztes rajt után a tavasz első felének egyik legnehezebb kihívása vár: ahhoz az ESMTK-hoz utazik ugyanis a vásárhelyi csapat, amely az elmúlt évekhez hasonlóan idén is topcsapatnak számít a ligában. A pesterzsébetiek egy Vasas II. elleni idegenbeli győzelemmel indították a tavaszt, a meccs pikantériáját pedig Vukman Donát személye adhatja, hiszen az immáron vásárhelyi színekben szereplő kapus az ősszel még az ESMTK-t erősítette – éppen ő védte a kaput a két csapat szezonbeli első meccsén, amikor az ESMTK 2-1-re nyert Vásárhelyen.

(Fotó: HFC)

Aktuális tabella

Tovább a teljes tabella megtekintéséhez

2020/2021 - NB III

#Csapat nevePont
1.IVÁNCSA KSE84
2.KECSKEMÉTI TE80
3.BUDAPEST HONVÉD-MFA II.73
4.FC DABAS71
5.FERENCVÁROSI TC II.70
6.ESMTK57
7.HR-RENT KOZÁRMISLENY57
8.MONOR56
9.DABAS-GYÓN FC55
10.PAKSI FC II.52
11.ÚJPEST FC II.51
12.RÁKOSMENTE FC48
13.DUNAÚJVÁROS47
14.SZEKSZÁRDI UFC47
15.VÁC FC47
16.HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI FC46
17.KÖRÖSLADÁNYI MSK40
18.TAKSONY SE32
19.SZEGEDI VSE24
20.MAJOSI SE14